A sorozat első két részében a hetvenes évek alapköveket letévő, és a nyolcvanas évek özönvízszerűen áradó vígjátékaiból válogattam össze öt örökérvényű darabot. Most kicsit visszakanyarodok a hatvanas évekre, a nagy szatírák, és színészi teljesítmények korába.

(A félreértések, és egyes filmeket hiányoló kommentek elkerülése végett megjegyzem, hogy természetesen objektivitásról itt szó sincs, mint általában a top-, sláger-, és egyéb listák esetén, a bejegyzés célja mindössze egy szubjektív kedvcsináló az ide vágó nagyra tartott komédiáimhoz.)

1. A tanú (1969): Véleményem szerint a legjobb magyar film, a magyar néplélek, és humor legjobb megtestesítője, és egy sötét történelmi kor legerősebb ábrázolása. Ha mást nem is, ezt az egy filmet mindenképpen oktatnám iskolákban, jó helyre kerülő két osztályfőnöki óra lenne minden diáknál. Ha cseh származású lennék, akkor valószínűleg a Tűz van, babám!-at ajánlgatnám ennyire, ami témában hasonló, sőt, tiszta vígjáték vonalon még néhol erősebb is, de Bacsó Péter korszakalkotása annyira jó szatíra, hogy még harmincadik nézésre sem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek e egy-egy jelenetén. (Azért persze jellemzően inkább az utóbbi felé hajlik az ember, ennyi idő távlatából...)

Bár Rákosi rendszerét karikírozza (elkészültekor már 13 éve Kádár volt a főtitkár), mégis annyira korai kritikának ítélték, hogy 10 évre betiltották a vetítését. 1979-ben is csak a Betiltott Filmek Fesztiváljára készülve lehetett levetíteni. Kállai "Ne humorizáljon! Jegyet kértem, nem revolvert!" Ferenc, a nép egyszerű gyermekeként, és Őze "A nemzetközi helyzet egyre fokozódik!" Lajos, az ideáktól túlfűtött pártkatonaként zseniálisan mutatják be a Rákosi-rendszer két oldalát. Sokkal többet nem érdemes írni róla, aki látta, az úgyis tudja miért került az első helyre, aki nem (van ilyen?), annak meg érdemes beletekernie mondjuk ebbe a válogatásba kedvcsinálóul.

2. Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni (Dr. Strangelove or: How I Learned to Stop Worrying and Love the Bomb, 1964): A mellett, hogy ez az egyik leghosszabb címmel rendelkező vígjáték a filmtörténelemben, az egyik legjobb is. A rendezőzseni, Stanley Kubrick, a korszak egyik legnagyobb komikusának számító, de éppen magánéleti válságban lévő Peter Sellerst hosszasan győzködte éjszakánként Londoni lakásán, míg az végül beadta a derekát. A Sellersnek nagy sikert hozó Rózsaszín párduc előző évben jött ki (ami amúgy kellően felejthető darab), de ez előtt Kubrick Lolitájában dolgozott mellékszereplőként, innen a kapcsolat. 

A Dr. Strangelove-ban eredetileg 4 szerepet játszott volna el, de a texasi bombázópilóta karaktere nem volt ínyére (mint ahogy a westernhős John Wayne-nek sem), így "csak" az udvariasan lúzer angol ezredest, a szovjet pártfőtitkárral viccelődő amerikai elnököt, és az állandóan német köszöntésbe ránduló, címszereplő őrült ex-náci tudóst hozta zseniálisan. A film másik nagyágyúja, a később Patton tábornok szerepéért Oscar díjat kapó George C. Scott, aki a macsó katonai vezető karakterét már ekkor kezdte megformálni, de itt még az oroszokat gyűlölte vérszomjasan a németek helyett.

A történet egy hidegháborús szatíra, ahol egy túlzott hatalommal rendelkező amerikai ezredes atomcsapást indít a szovjetek ellen, aminek a vártnál sokkal durvább hatása lesz, a folyamatos baszerencsés fordulatoknak, és borzasztó döntéseknek köszönhetően. Mindezt úgy tálalják, hogy a film másfél órája alatt végig a mosoly, és a hubazz érzés keveréke váltakozik az emberben. Nem csak a szatírák éllovasa, hanem az egyik legintelligensebb háború ellenes alkotás is a filmtörténelemben. (Ez utóbbiban hasonlít Kubrick 1957-es másik mesterművére, A dicsőség ösvényeire.) Óriási alapmű, egyszer mindenképpen látni kell.

3. A tizedes meg a többiek (1965): Szerintem most kivételesen nem csak a magyar szentimentalizmusom késztet rá, hogy a harmadik helyre is hazai alkotást tegyek. Például objektív szempontok alapján is ide kívánkozik, mert az IMDb-n jelenleg az Indul a bakterházzal holtversenyben első helyen van a magyar filmek között, 8.4-es átlag értékeléssel.

Keleti Márton már közel 30 éve rendezett, amikor leforgatta ezt a II. világháborús vígjátékot a korszak három színészóriásával, Major Tamással, Darvas Ivánnal, és Sinkovits Imrével. Érdekes, hogy bár készültekor javában dúlt a kommunizmus, ez a film elég lazán kezelte a keleti elvtársakat ("Már a spájzban vannak az oroszok.", "Grisa, azt a jó moszkvai nénikédet!" stb.) Úgy látszik, hogy az 1945 káoszának ábrázolásába belefért egy kis odaszólogatás, főleg, hogy a német sereg a történet szerint éppen megfutamodóban volt a dicsőséges szovjet hadak elől. A film néhány dezertőrről szól, akik próbálnak mindent megtenni az életben maradásért, a két nagyhatalom seregei, és a magyar reguláris, és nyilas erők elől bujkálva egy kastélyban, magukat mindig a helyzetnek megfelelően álcázva. (Miután persze lebuknak és még veszélyesebb helyzetekbe sodródnak...)

A film érdekessége, hogy eredetileg egy sematikus partizánfilmet akartak csinálni, a szovjetekhez átálló magyar katonákról, és csak egy mellékszereplő lett volna a zsoldot kézigránátokban menekítő Molnár tizedes. Herskó János javaslatára változtatták vígjátékká, e szereplő köré felépítve, ami a szerepet játszó Sinkovicsnak amúgy sem esett nehezére, mert 16 évesen hasonló kalandokat kellett átélnie. 

4. A legénylakás (The apartment, 1960): Abban biztos voltam, hogy Jack Lemmon valamelyik filmjének helye van ezen a listán, csak nem tudtam eldönteni, hogy a Furcsa pár kerüljön ide, ahol Walter Matthauval mókázik végig - kvázi házaspárként - másfél órát, vagy ez a klasszikus, ahol a 26 éves Shirley MacLaine-t csodálhatjuk szuicid hajlamú jó csajként mellette. (Sajnos a Van, aki forrón szereti éppen nem jöhetett szóba, mert az '59-es...)

Végül, bár mindkettőt jó filmnek tartom, az utóbbira esett a választásom, egyrészt, mert Billy Wildert író-rendezőként nem lehet lehagyni egy erről a korszakról készült vígjáték válogatásról, másrészt mert az alaptörténet a mai multi(kulti)s világban is bőven megállja a helyét (sőt!), harmadrészt pedig mert a legnépszerűbb netes filmlista (perrsze hogy megint az IMDb) 96. helyén tartózkodik jelenleg, ami komoly teljesítmény egy 54 éves alkotástól. 

A filmben ábrázolt irodakukac, Baxter, karaktere aktuálisabb mint valaha, de persze a kerettörténet igazi régimódi komédiás szálakat húz elő. Szegény multis droidunkat csúnyán kihasználják főnökei, lakását folyamatosan alkalmi légyottokra kérik kölcsön, és az egyik után még az "elhasznált" szeretőt is ottfelejtik, aki bánatában egy doboz altatót használ esti mese helyett. Persze minden nehézség egyben lehetőség is, így Baxter a maga lassú tempójában rápróbál a nőre, és a végére még golyókat is növeszt, ahogy azt kell egy tanulsággal rendelkező, amúgy nagyon szépen összerakott, és pörgős vígjátékban.

5. Bájkeverő (Bedazzled, 1967): Az angolok mindig is a komédia élvonalában fényeskedtek. A Monty Python csoport feltűnése előtt a Peter Cook - Dudley Moore duó vitte a fáklyát (utóbbi jazz, és blues zenélésben is elsőrangú volt). Első komolyabb közös mozijuk, a Bájkeverő, mely egy erőteljes vallási-filozófia háttérrel is megáldott, gondolkodásra serkentő alkotás, tehát nem egy könnyed, egyszer nézős nyári popcorn mozi. 

Az angol úriember eleganciájával ténykedő ördög (Cook) hét kívánságot biztosít egy szerencsétlen gyorsbüfé szakácsnak (Moore), hogy az közel kerülhessen álmai (pincér)nőjéhez. Persze a kívánságok mindig balul sülnek el, vagy kiforgatva kerülnek tálalásra, mert a cél a kisember lelkének megszerzése a hetedik óhaj után. Lucifer, a kívánságok teljesítése közti szünetekben jó iparosként végzi a Főnök által rábízott munkát, az emberek megkísértését, és korrumpálását, és a világ káoszba taszítását, még ha ezt elég apró lépésekben teszi is, lemezeket karcolgatva, kalapáccsal banánt pépesítve, és visszacsomagolva, vagy éppen egy hippi doboskört vegzálva (Eric Cartman nagy örömére). 

Közben folyamatosan megy a szellemes merengés az élet értelméről, a hitről, a hét főbűnről, és a párkeresés nehézségeiről, mindez borzasztóan erős angol humorral átitatva. Szinte szokatlan, hogy nem nyomják az arcunkba a poénokat, és sok vicces jelenet mintegy mellékesen, a háttérben történik. Többek között ezért (meg a fürdőruhás Raqul Welch-ért, a harmadik főbűnként), mindenképpen sokszor nézős alkotás. (Ja, és még csak véletlenül sem összetévesztendő a mérföldekkel rosszabb, 2000-es, teljesen feleslegesen újragyártott változattal!)

Aki hozzám hasonlóan úgy gondolja, hogy ez a korszak a komédia egyik aranykora, az ezekből az összeállításokból szemezgethet további klasszikusokat: romantikus komédiák, széleskörű 17-es válogatás, vagy ez a teljeskörű lista a wiki-ről. 

Még egy, ami a fenti öt közé nem fért fel, de filmes listákon elég nehéz rálelni (én például egy orosz IMDb-szerű oldalon találtam): Az 'Y' küldetés és Shurik egyéb kalandjai. Régimódi, részben beszéd nélküli, főként fizikai síkon nyomuló komédia, megfelelő hangulatban nagyon vicces, és feltár egy szép nagy szeletet a szovjet filmművészet értékeiből. Mindenevőknek igazi csemege. (Ha van kedvetek, a komment szekcióban írjátok meg kevésbé ismert kedvenceiteket a korszakból.)

Eredetileg a következő részt a kilencvenes évek örökérvényű klasszikusainak szenteltem volna, de rájöttem, hogy ez túlságosan közeli korszak, így sok újat nem tudnék mondani öt kedvencemről (Ponyvaregény; Shop Stop; A ravasz, az Agy... ; Idétlen időkig;  A nagy Lebowski). Ráadásul ebből az időszakból inkább egy 20-as listát kéne csinálni, mert nagyon erős évtized volt vígjáték szempontból, és kellően közeli ahhoz, hogy sok film forogjon közülük még mindig a köztudatban. Így a sorozat következő része inkább az ötvenes évekről fog szólni, ami elég távoli ahhoz, hogy lehessen újat mondani, és elég erős alkotások születtek ekkor, hogy érdemes legyen bemutatni őket...

Wancass