A bejegyzés célja bemutatni, hogy e két meghatározó sci-fi remekmű milyen gondolati világot, milyen jövő (illetve idő)képet vázol fel, karakterei, szemléletmódja mennyiben hasonlítanak, illetve térnek el egymástól, és ezen keresztül talán kicsit mélyebben elmerülhetünk e zseniális, néhány évente újranézhető filmek által kreált gondolatkísérletben. 

1. Szereplők: Sarah Connor nem klasszikus értelemben vett hősnő (ezt amúgy Cameron is többször hangsúlyozta). Ő inkább egy átlagember, akit extrém erőpróbák alá vetnek. Ezzel az első részben nehezen birkózik meg, aztán a második rész közepére már látszik, hogy megtörték a körülmények. Érdekes, hogy lassan szerepet cserél a cyborggal, minél emberibb lesz a Schwarzenegger által (élete szerepében) játszott, ezúttal segítő gép, annál inkább lesz gépies Sarah. 10 éves, hatalmas nyomás alatt lévő fia felé egy emberi gesztust sem tud tenni, csak az ítéletnap elkerülése foglalkoztatja bármi áron, és ezáltal átveszi azt hideg-gyilkos logikát, ami pont az embereket pusztító gépek sajátja.

Jonh Connor ezzel szemben végig nagyon erős erkölcsi tartásról tesz tanúbizonyságot. Problémás, nevelőszülők által nevelt 10 évesként kezébe kap egy pusztító "játékot", akinek csak ő parancsol, és ezzel a lehetőséggel nem egy destruktív kiskamasz módjára él, hanem kimondottan éretten, első szabályként megtiltja a gépnek az emberölést:

John Connor: You just can't go around killing people.

The Terminator: Why?

John Connor: What do you mean why? 'Cause you can't.

Ha jól belegondolunk ez egy nehéz kérdés, főleg egy gyereknek. Miért nem ölhetsz embert? Mert tiltják a törvények? Mert azt csak agresszív, beteg emberek teszik? Mert az benne van az ember mélyebb morális kódjában? Érdemes elgondolkodni mi milyen választ adnánk erre egy pusztán logikai alapon működő gépnek...

Ezzel a robot egy teljesen új pályára kezd állni (főleg chipje öntanuló részének bekapcsolása után), és ennek folyományaként gépként egyedülállóan, megtanulja értékelni az emberi életet. Az első rész terminátora olyan, mint egy természeti katasztrófa. Megállíthatatlan gyilkos, érzelem- és személyiségmentes, és mindent elpusztít, ami az útjába kerül, csak szerencsével sikerül hatástalanítani. Ezzel szemben a második rész mindkét robotja rendelkezik személyiséggel. A polimorf T-1000-esnek (akit az eredeti terv szerint Billy Idol játszott volna) az állandó alakváltás miatt inkább több (nem saját) karaktere van, míg a T-800-as egy logikai alapon működő, de mégis fejlődő egyéniség, már-már olyan mint egy kizárólag bal-agyféltekés ember, aki érti a különbséget a jó és a rossz között, még ha az a programozásából, és kapott parancsokból fakad is. 

2. Történet, idősíkok: A Terminátor filmek legtöbb kritikusa az időutazás által nyitott (vélt) paradoxonokba köt bele, pedig e filmek időszemlélete többféleképpen értelmezhető. Az egyik a lineáris időszemléleti mód (lásd Vissza a jövőbe trilógia), miszerint ha a jelenben (múltban) történik valami, az befolyással van (illetve lehet) a jövőre, de a jövőből már csak olyan információ áramolhat vissza a múltba, ami a múltból következik. Ez az elképzelés nem teszi lehetővé az olyan jellegű visszacsatolásokat, mint például:

•  Én, az emberi ellenállás vezetője visszaküldtem apámat a múltba, hogy ejtse teherbe anyámat. Ha először nem erőlködik azon a Mesterséges Intelligencia (aka Skynet), hogy megölje anyámat, akkor apámat nem is kell visszaküldeni, tehát én nem is léteznék. Ha Skynet másodszor nem küldött volna vissza még egy Terminátort a megölésemre, akkor soha nem lenne belőlem vezető, mert már régen elvesztettem (volna) a hitemet az anyámban, és az apokaliptikus zagyvaságaiban.
• Én, a mindenható Skynet visszaküldök egy robotot a múltba, hogy az ő chipjéből megalkossanak engem. Ja és mellesleg próbálja megölni az ellenfelem anyját, ami ha sikerülne, valószínűleg soha nem járna a chip feldolgozásával, tehát létrejöttömmel. (Ha jól belegondolunk, nagyon szép történeti elem, hogy a két ősellenség első időutaztatásával önmaga létrehozását teszi lehetővé...)

A lineáris felfogásban tehát nem csak feloldhatatlan paradoxonok vannak, hanem az egész időutazósdinak sincs értelme, ha az időutazók (és utaztatók) eredeti céljait nézzük. 

Egy másik, elvontabb időszemléleti mód kilép a linearitásból és állandó visszacsatolásokat hoz létre különböző idősíkok között, nem feltételezve ok-okozati kapcsolatot pusztán azért mert az ember egy múltból a jövő felé folyó valaminek szeretné titulálni az időt. Innentől viszont elég mókás spekulálgatni az itteni (meg úgy általában az) idő mibenlétén. Lehet hogy a téridő egy nagy dimenzionális mozaik, melybe bele vannak kódolva az időn átutazó dolgok, és így azok részei a történelemnek, minden idősíkot nézve. Tehát eleve minden történés bele van kódolva egy idősíkba, az időutazások, és az azok által hordozott információk is, függetlenül az idő (vélt) haladási irányától. Így tud egy jövőben létező valaki és valami információt küldeni a múltba önmaga létrehozására.

De az is lehet, hogy lehetséges párhuzamos valóságok közül nem csak egy létezik ténylegesen, és ahol találkoznak, információt adnak át egymásnak. Így az egyik lehetséges világban emberek által kifejlesztett nem feltétlenül gonosz Mesterséges Intelligencia egy másik tényleges valóságba küld önmagával kapcsolatos információt, ahol az torzul és Skynetté válik.

Vagy a lehetséges párhuzamos univerzumok közül tényleg csak egy létezik (a kvantumfizikai értelemben megfigyelt világ, ahol a kvantumfüggvény összeomlott), de ez a "valóság" csak az adott pillanat (jelen) szemlélőjének állandó, miközben a jövő (és a múlt) folyamatosan "elmászkál", így időutazással olyan információk is kerülhetnek vissza, amik a jelenből nem, de egy alternatív múltból következhetnek. Mondjuk az emberek sok kísérletezéssel megépítenek egy Mesterséges Intelligenciát, aki, hogy hamarabb létrejöhessen, információt küld a múltba, felborítva  a szálakat, és létrehozva a filmekben látott múlt-jelen-jövő együttállást.

Bár ez a fejtegetés kicsit túllépett a filmek keretein, csak azt akartam érzékeltetni vele, hogy ha valamiről olyan keveset tudunk, mint az időről, nem szabad kizárólagosan kijelenteni, hogy csak egy helyes nézőpont van, inkább próbáljunk kicsit "out of the box" gondolkodni rajta. Már ha valaki fogékony az efféle gondolatkísérletekre. (Az ilyen, hozzám hasonló embereknek ajánlom a Doctor Who című sorozatot, amiben meglehetősen sok alternatív elképzelést lelhetünk fel az idő természetéről, vagy a Primer című, Mementósan agyzsibbasztó időutazós indie filmet...)

Mindenesetre ha van is időutazás, nagyon korlátozott lehet, mert, ha a jövőben valamikor elterjedne egy korlátlan időutazási mód, arról minden kor minden egyéne kvázi azonnal értesülne. Másrészt meg gondolom már elég sokan csináltak időutazós partit (amire meghívunk minden lehetséges jövőbeli időutazót), de tekintve, hogy ezeken (felvállaltan) még nem jelent meg egy utazó sem, a közeljövőben nem találják fel a dolgot (vagy nem szeretnek partizni).  

A tudomány mai állása alapján, ha létezik is a dolog, akkor csak visszafelé lehet mozogni, aminek a T filmek maximálisan megfelelnek, illetve a korlátozottság is valamennyire figyelembe van véve, mert egy-egy visszaküldés után felrobbantják az időutaztató eszközt. (Ami persze nem jelenti azt, hogy nem lehet újraépíteni, ha már megvan a technológia).

3. Költségvetés és látvány: A két film látványvilágát felesleges összehasonlítani, tekintve, hogy 7 év választja el őket, ami a nyolcvanas évek második felében egy fél filmgenerációnak felelt meg a technika gyors fejlődése miatt. Az első részt 6,4 millió dollárból gyártották és összesen 78 milliót termelt, míg a második 100 milliós gyártási költség melett 520 millió dollárt termelt vissza, tehát mindkettő hatalmas pénzügyi siker volt. (Persze a közönség nem csak pénzügyileg hálálta meg ezt a két zseniális alkotást, mert ha csak ebből vonnánk le következtetést, akkor Michael Bay lenne minden idők legsikeresebb rendezője. Csak a Transformers 4 egy milliárd dollár felett termelt tavaly...) Az első két Terminátor minden nagyobb filmes toplista élbolyában szerepel, amivel egy elég szűk "sikeres első két rész" klub tagjai.

Az alacsony költségvetéshez képest az első rész szépen modellezett jövőbeli jelenetekkel van tűzdelve. Legnagyobb látványbeli hiányossága a stop motion technikával bemutatott halálosztó a film zárásában, mely annak idején még rendben lehetett, de már elég sokat ront a film élvezhetőségén, csakúgy mint Arnold "Madam Tussaud" arca a szemkiszedős jelenetekben. A Blade Runner két évvel korábban jött ki, és még mindig nem lehet rajta kivetnivalót találni, bár több pénzből készült (28millió dollár), de nem nagyságrendekkel többől. Vagy az 1983-as Jedi visszatér (40 millió dollár), aminél egyedül a Rancor-os jelenetben zavaró kissé a vetített háttér. Ettől a két kis látványhibától eltekintve zseniális a képi világ, a jövőt ábrázoló makettek élethűek, nyomasztóak, brutálisak, az akciójelenetek behúznak, és az elektronikus zenei háttér is nagyon passzol. 

A Terminátor 2 esetén nincs semmilyen hiányosság, bár ezt már nagyságrendekkel több pénzből forgatták, készültekor a valaha forgatott legdrágább film volt. Nincs jelenete, amit most átszabva élvezetesebb, látványosabb lehetne, ami azért is érdekes, mert a forgatókönyv mindössze 6 hét alatt íródott, és 13 hónap múlva már meg is volt a kész film. 

4. Mondanivaló: Az első rész lineárisabb, egyértelműbb és sokkal sötétebb mondanivalóval rendelkezik. Az emberiség a jövőben a teljes megsemmisülés szélén, Reese az utolsó remény a helyzet megváltoztatására. A Terminátor egy jellem nélküli megállíthatatlan eszköz, vis major, az emberiség a kihalás szélén. Ez a film egy nagy figyelmeztetés a Mesterséges Intelligencia általi fenyegetésre azoknak a tudósoknak, akik nem olvastak elég Asimovot, és nem tudják, hogy minden robotba bele kell építeni a Robotika 3 alaptörvényét. Sajnos a figyelmeztetésnek van helye, mert sok tudós (akiket Dyson testesít meg a második részben) arrogánsan, istenkomplexustól szenvedve nem látja tettei lehetséges következményeit, mert sajnos a magas intelligencia legtöbbször nem jár együtt bölcsességgel, pedig ez utóbbi sokkal nagyobb érték...

A második rész sokkal pozitívabb hangvételű. A T-800-as itt egy fejlődő személyiség, mely egyre inkább emberi vonásokat vesz magára, és a lezárásban, önfeláldozásában emberibbnek bizonyul az embereknél is. Itt fellobban az a lehetőség is, hogyha bár véletlenül az említett tudatlan tudósok kifejlesztenék Skynetet, az mégiscsak egy ember által létrehozott alkotás lenne, amit egy bölcsebb ember elláthatna a megfelelő törvényekkel, morális kód logikai megfelelőjével, ami azzá tenné a gépet, amire hivatott: egy eszköz, ami vagy segíti az emberiség fejlődését, vagy nincs értelme a létezésének. (Érdekesség, hogy a filmbéli Skynet 1997.08.29-én indult, míg a Google-t 1997.09.15-én jegyezték be:)

Az eredetileg leforgatott befejezésben az idősödő Sarah Johnt nézi, ahogy lányával játszik egy békés jövőben, de ezt később megváltoztatták (a lehetséges folytatások miatt) Sarah rövid monológjára, miszerint, ha egy Terminátor képes megtanulni az emberi élet értékét, akkor talán az emberek is képesek lesznek erre. Szép végszó, itt kellett volna abbahagyni a sorozatot...

Bár gyerekkoromtól imádom a számítógépeket, és közepes "gépfüggőnek" számítok, kezdek rádöbbenni arra, hogy a gépek használatával jelen állapotban csak nehezítjük az életünket. Az automatizáltság nem hozott jobb életet, csak javakban és információban gazdagabbat, ami inkább a frusztrációnkat növeli, nem pedig az elégedettségünket, és fejlődésünket sokszor inkább hátráltatja. Azért bizakodó vagyok, hogy néhány generáció múlva beáll az egyensúly, mert jelen úton még Skynet sem kell ahhoz, hogy kikerüljön az irányítás az emberek kezéből.

Wancass