A 2012-es Inner Worlds, Outer Worlds (Belső világok, külső világok) egy csodálatosan komponált dokumentumfilm az ember helyéről az univerzumban, és belső világunk felfedezésének fontosságáról, a külső információs cunamik korában.

Eric Schmidt, a Google egyik alapítója mondta egy konferencián, hogy ma már kétnaponta hozunk létre annyi információt, mint amennyi összesen keletkezett a civilizáció hajnalától 2003-ig. Ez az adathalmaz egyelőre nem hoz nagyobb nyugalmat, megértést, kiegyensúlyozottságot, vagy akár jobb életet a többségnek, ellenben több zavart kelt, legyen az vallási, tudományos, vagy akár közéleti. 

Ebben az átmeneti korban az embereket egyre inkább elárasztják az állandóan záporozó képek, hangok, sorozatok, filmek, zenék, játékok, blogok, kütyük, és életmód tanácsok. Egyre több információt szívunk magunkba, és egyre kevesebb marad bennünk azokból. Mindenki kívülről várja az iránymutatást, egyre többen követnek újfajta gurukat, vallásokat, tanokat. Eközben a választ mindenki önmagában is megtalálná, ha fordítana rá rendszeresen néhány nyugodt percet.

Erről szól ez a nagyszerű, elgondolkodtató dokumentumfilm. Nem kampányol egyik vallás, vagy hitrendszer mellett sem, egyiket sem kritizálja, inkább próbálja azokat szinkronizálni, és mellétenni valamennyit a tudomány friss téziseiből. A hangsúly a belső elcsendesedésen van, történjen az meg ima, meditáció, agykontroll, vagy bármilyen más technika keretében.

A négy részes, egyenként fél órás sorozat először az univerzumot behálózó energiamezőt veszi górcső alá, majd boncolgat néhány, az emberiséget mindig is foglalkoztató szimbólumot, mint például a spirált (galaxisok, ciklonok, DNS stb.), vagy a kígyó és a madár kettősét, mely végigkísérte az emberi kultúrát (lásd: egyiptomi szimbólumok, azték szárnyaskígyó, japán-kínai sárkány motívumok, vagy akár a keresztény kígyó-galamb szimbolika stb.) 

Közben kicsit kitér a fraktálok világába, melyek nagyon komplex, de viszonylag egyszerű szabályrendszerrel leírható (egyszerűen programozható) geometriai alakzatok, és egyre több természeti képződményről derül ki a fraktál szerű felépítés. A fraktál egy kis szelete hasonlít a teljes egészre, mely a tárgyalt dokumentumfilm egyik vezérfonala is: ami makro szinten van, az mikro szinten is, ami univerzális szinten, az emberi szinten is, és ami kívül a világban, az bennünk is, és vica-versa.

Ha csak kívül keressük a megfejtést, akkor lassan rájövünk, hogy az univerzum a legnagyobb gondolkodóknak is túl komplex, és mintegy fraktálként játszik velünk: ahogy megismerjük egy szeletét, egy új szintre jutunk, ami hasonló az előzőhöz, de újabb és újabb kérdéseket vet fel. (Már amikor éppen nem gondolják úgy a vezető tudósok hogy a fizika lezárt tudomány, mint a 19. század végén...)

Persze a külső világot minél inkább meg kell ismerni, a tudás gyarapítása, és a fejlődés nem állhat meg, de néha kicsit visszább kell vennünk a tempóból, lecsendesíteni gondolatainkat és elidőzni, feltöltődni belső világunkban. Lényeg az arany középút. Ehhez nyújt kiváló motivációt ez a két órányi utazás, az elsőfilmes, kanadai meditáció oktató Daniel Schmidt-től, aki írója, producere és rendezője is az Inner Worlds, Outer Worlds-nek.

Ahogy a legtöbb ilyen jellegű alkotásnál, itt sem csak az átadott gondolatok számítanak, hanem hogy azok miket mozgatnak meg bennünk. Aki túljut az első tíz percen, és hozzám hasonlóan bevonja ez a nagyszerűen rendszerbe foglalt gondolati spirál, az több aspektusát is élvezheti ennek a sokrétű filmnek. Biztos lesz akit az ókori görög filozófusok, esetleg Freud, vagy Jung egy-egy jól elhelyezett gondolata fog megragadni, lesz, akit a modern fizikai elméletekkel való kapocs köt majd le, és lesz akiből Buddha, vagy Jézus egy-egy tanítása hoz elő dolgokat. Mindenképpen inspiráló mű, mely információs túlfogyasztásunk csökkentésére, és gondolataink rendszeres lecsendesítésére sarkall.   

Akit érdekelnek a fent említett témák, annak érdemes rászánnia az időt, amit megkönnyít az, hogy a szerző ingyenesen elérhetővé tette négy részere tagolt filmjét honlapján, és az elérhető a Youtube-on is, jó minőségű magyar felirattal, az alábbi linkeken: 

Inner Worlds, Outer Worlds - Part 1 - Akasha

Inner Worlds, Outer Worlds - Part 2 - The Spiral

Inner Worlds, Outer Worlds - Part 3 - The Serpent and the Lotus

Inner Worlds, Outer Worlds - Part 4 - Beyond Thinking

Kellemes elmélyülést!

Wancass

A bejegyzés célja bemutatni, hogy e két meghatározó sci-fi remekmű milyen gondolati világot, milyen jövő (illetve idő)képet vázol fel, karakterei, szemléletmódja mennyiben hasonlítanak, illetve térnek el egymástól, és ezen keresztül talán kicsit mélyebben elmerülhetünk e zseniális, néhány évente újranézhető filmek által kreált gondolatkísérletben. 

A sorozat első két részében a hetvenes évek alapköveket letévő, és a nyolcvanas évek özönvízszerűen áradó vígjátékaiból válogattam össze öt örökérvényű darabot. Most kicsit visszakanyarodok a hatvanas évekre, a nagy szatírák, és színészi teljesítmények korába.

Bár a blog mottója a "Filmek egyenjogú-si-hu-hu-sítása", eddig sokat nem tettem az ügy érdekében, ezért most valamennyire megpróbálkozom vele. Úgy általánosságban nem igazán szeretném minősíteni a magyar oktatást, ezt mostanában minden második újságíró, és blogger megteszi (többnyire egyetértek velük), inkább egy lehetséges fejlesztési lehetőségre próbálom felhívni a figyelmet, ha majd valamikor az alapokat, és a falakat sikerül (újra) felépíteni. 

Gutenberg 1450-ben feltalálta a könyvnyomtatást (bár ez kicsit euro-sovinizmus, mert Kínában már 400 évvel korábban alkalmazták az eljárás elődjét), és ez a forradalmi tett a tömegtermeléssel ötvözve azt eredményezte, hogy minden gyereknek lehetősége lett saját könyvből tanulni, ami meglehetősen sokat lendített a közoktatás szekerén. Az olvasás és a könyvek az emberiség egyik legnagyobb találmánya, ahogy a tapasztalt olvasó csak átfut a sorokon, minden második szót (vagy még kevesebbet) elolvasva, és jó esetben vizualizálva a tartalmat, az egy fél csoda. Viszont még  napjainkban is minden negyedik magyar funkcionális analfabéta (tehát nem érti, amit olvas), és a nyugati országokban sem sokkal jobb a helyzet. Nem is beszélve arról a másik 25-50%-ról, aki, bár érti az átnézett szöveget, egyszerűen utál olvasni, és szakkönyveken, illetve magazinokon kívül soha semmit nem vesz a kezébe. 

A bejegyzés sorozat első részében, a hetvenes évekből szedtem össze öt örökérvényű vígjátékot, a Monty Python kétesen sikerült visszatérése kapcsán. Most a nyolcvanas évek öt időtálló klasszikusát mutatom be. (A besorolás alapja mindig a filmek bemutatási éve.) A hetvenes években sok alapkő került letételre, ami a zsáner al-ketegóriáit illeti (stoner, paródia, értelmiségi stb.), míg a következő évtized a mennyiség időszaka volt, ahol sok kiváló alkotás is született. Nehéz is kiemelni ötöt ezek közül, de ahogy legutóbb is írtam, ez nem toplista, így nem törekedtem a teljességre...

A vígjáték az egyik legszebb műfaj a filmgyártásban, a fő célja az ember megnevettetése, ami gyógyító erővel hat. Nagyon sok alfaja van, kezdve a térdcsapkodós harsány komédiáktól az elgondolkodtató, belül nevetős filmekig. Most, hogy a komédia koronázatlan királyainak számító Monty Python csoport újra összeállt (egy mostmár kevésbé élvonalbelinek számító produkcióval), érdemes megemlékezni az aranykorról, amikor a sok vígjáték kategória alapköve letétetett: a '70-es évekről. (Update!: elkészült a sorozat következő része, a nyolcvanas évek öt örökérvényű komédiájával.)

A New Age mozgalom terjedésével a hollywoodi filmművészetbe is finoman belekúszott a spirituális szemléletmód, és az elmúlt 10 évben több alkotás is ennek a szellemiségnek jegyében született. A New Age nem egységes vallás, inkább egy nem intézményesült világnézet, ami a keleti hitrendszerek közül emel be sok elemet. Mindenesetre nincs egységes definíciója, amolyan hivatalos egyházakkal nem szimpatizáló keresők laza csoportja.

A sci-fik közül ebben az alműfajban 3 film emelkedik ki a transzcendentális tenger tarajos hullámai közül, melyek mindegyike nagy költségvetésű, ismert színészekkel teletűzdelt, jól megkomponált, és összetett alkotás. Minden nyitott filmkedvelőnek érdemes legalább egyszer megnéznie őket. (Akit egyéb sci-fi ajánlók is érdekelnek, az az alábbi linkeken megtalálja a legjobb klasszikus, a legjobb aranykorbeli, és a legjobb ezredfordulós tudományos fantasztikumok Top 10-es gyűjteményeit.) 

Több száz féle szerepjáték (Role Playing Game - RPG) rendszer létezik, és azokat sok 10 millió ember játssza világszerte. Az egyik legnépszerűbb ezek közül a Dungeons&Dragons (D&D) sorozat százféle része, melyet csak az USA-ban 4 millióan űznek évente. Ennek tükrében elég furcsa, hogy e világok megfilmesítésére eddig kevesen vállalkoztak. 2000-ben egy bátor rendező-producer, első filmesként valahogy összekapart 45 milliót egy D&D filmre, a Sárkányok háborújára, és még Jeremy Irons-t is sikerült leszerződtetnie hozzá. A végeredmény egy mondatban összefoglalható: nézhetetlen szutyok, még véletlenül se kezdjen neki senki!

A sorozatok felfutása óta mindig van legalább egy, amit kifejezetten a férfi idegrendszerre hangolnak a készítők. Ilyen volt például a 3+1 évadot megélt Spartacus, aminek nem hiszem hogy túl sok női nézője volt, a folyamatos vér és mell áradat a tesztoszteron generátorokat indította be, és az emberben önkéntelenül is felszabadult a szunnyadó vadállati én nézése közben, és a stáblistánál már pakolta is az edzőcuccát.