Csipetnyi cseh korszellem (Tűz van babám; Főúr, tűnés!)

Tűz van babám (1967)

A kommunista rendszert bíráló, kiadásakor betiltott film az 1960-as évek végéről, egy nagyon elismert nemzeti alkotó által írva és rendezve. Ismerős ez a leírás? Ez alapján akár a (talán) legfontosabb magyar filmről, A tanú-ról is lehetne szó. A Tűz van babám a volt Csehszlovákiában valószínűleg hasonlóan meghatározó, rendszerkritikus szatíra volt a maga idejében, mint nálunk Bacsó Péter nagy hatású, 1969-es műve. 

Az alkotó a talán leghíresebb cseh filmes, Milos Forman, aki többek között a Száll a kakukk fészkére, vagy a Hair című alkotásokat is maga mögött tudhatja. Minden filmjében felvonultat szatírikus elemeket, egyik nagy kedvencem tőle, a Larry Flynt a provokátor, például az egyik legvicceseb dráma, amit eddig láttam. Ez a vonás itt is erősen átjön, A tanú-hoz hasonlóan sokszor nem tudjuk hogy sírjunk a rendszer szánalmasságán, vagy (jobb híján) inkább nevessünk, de ilyen távlatból persze már egyértelműen az utóbbi az erősebb. (Azért a 60-as években ezek a filmek valószínűleg mást hatást váltottak ki mint most...)
A szereplők többnyire amatőr színészek, sok köztük a tényleges tűzoltó, ami nagyon jót tesz a hangulatnak, kimondottan autentikus lesz tőle az alkotás. Az alaptörténet nem túl bonyolult. Egy kis város tűzoltói bált szerveznek a leköszönt 86 éves elnök tiszteletére, ahol a tombolától a szépségkirálynő választásig minden klisét igyekeznek felvonultatni. Murphy törvénye alapján persze minden elromlik ami elromolhat, a legcsúnyább lányokat válogatják be, és persze ők sem akarnak szerepelni, a tombola nyereményeket ellopják, egy ház kigyullad és leég a késői intézkedés miatt, és még egy sor más kalamajka történik. A tanúval ellentétben itt nem hagyják a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának, és lányok egy része mindenképpen vetkőzéssel akarja maga mellé állítani a zsűritagokat. Érdekes még, hogy a bál olyan, mint egy mai angolszász parti-film, a tűzoltók kezében mindig van egy korsó sör vagy feles, állandóan vedelnek és bár senki nem látszik részegnek, mindenki úgy viselkedik, mintha már rendesen eltompította volna magát.
Ami a legjobban megfogott az egyébként kimondottan rövid alkotásban (mindössze 70 perc), az a kommunizmus megfejtése 7 lépésben. Az alapsztori a következő (zárójelben a metafora tárgya, a RENDSZER): tombola közben (kommunista újraelosztás), a bál résztvevői (elvtársak) ellopkodják a nyereménytárgyakat (közjavak). 

1. Elloptak mindent.

2. Ha egyszer az emberek lopkodnak itt, nem érdemlik meg hogy nyerjenek.

3. Igazságtalan vagy. Így azokkal tolunk ki akik nem loptak semmit és megvették a sorsjegyeket.

4. Azok akik nem loptak vegyék úgy hogy nem nyertek semmit

5. Máshol van itt a hiba: Azok okozzák itt a hibát, akik úgy loptak, hogy nem vettek sorsjegyet. (Úgy van. Micsoda disznóság...)

6. Ne zavarjuk össze. Induljunk ki abból, hogy a jelentkezők között egy sincs aki ne vett volna legalább egy sorsjegyet. Jegy nélkül tolvaj nálunk nincs egy sem. Ebből kell kiindulni.

7. Itt mindenki gyanús. De mi az istennek vitte vissza ez a marha (a disznósajtot).

 (A fentiek pontos idézetek a filmből, kicsit megvágva a teljes beszélgetést.) A fő probléma tehát nem az, hogy az emberek lopkodnak, hanem az a baj, ha valaki visszavisz valamit a lopott tárgyak közül, mert akkor már van egy becsületes ember, aki mellett mindenki más becstelen. Ezért a valóságban inkább mindenki ellopott mindent, amit tudott, a becsületes emberek meg vagy nem loptak, és így rosszabbul éltek, vagy elhagyták a közeget...

8 / 10 pont

Főúr, tűnés! (1981)

Egy kevésbé közismert cseh alkotás a 80-as évek elejéről, melynek célpontja a vendéglátóipar. Egy csóró könyvesbolt vezető, látva üzletága hanyatlását és hobbijának költségességét (nőcsábászat), kitalál magának egy jól jövedelmező tevékenységet: főpincért játszva ő gyűjti be a pénzt a Prágai vendéglőkben a türelmetlen , fizetni akaró vendégektől. Azt gondolná az ember, hogy ezzel az olcsó trükkel kábé a második próbálkozásnál lebukna az egyszeri kókler, de úgy tűnik, hogy ez egy kritika is a cseh vendéglátóipar felé, mert a filmbéli fogyasztók szeretik a lelkes és mindig rendelkezésre álló ál-pincért (amíg ki nem derül, hogy még egyszer perkálniuk kell.)
Az erős vígjáték elemek mellett, melyek főleg hősünk nő-imádatából fakadnak, ott van egy kényelmetlen érzés a morálisan érzékeny emberben. Óhatatlanul is együtt (vagy inkább helyett) érezzük a feszültséget a kisstílű csalóval, aki egyre közelebb kerül a tűzhöz és egyre inkább nem értjük, hogy miért nem hagyja abba. A rendező szépen átülteti a csalások miatti stesszt az arra érzékeny nézőbe.
Aki volt már Prágában, és visszavágyik, vagy szereti a feszültségteli vígjátékokat, annak mindenképpen ajánlom ezt a filmet. Aki viszont még a BKV-n való bliccelés közeben is erősen feszeng, az inkább ne terhelje feleslegesen idegeit ezzel az alkotással.

5.5 / 10 pont