Illetve 5 ok, ami kultfilmmé tehet egy akció sci-fit. A holnap határa című új Cruise mozi kapcsán gondolkoztam el azon, hogy mitől lehet időtálló alkotás, egy mostanában népszerű műfajúnak számító, akciójelenetekkel megtűzdelt tudományos fantasztikum. Doug Liman (Bourne trilógia) új rendezése kimondottan kellemes nyári blockbuster volt, de talán már most látszik, hogy egyszer nézős mozi, pár év múlva közel sem lesz akkora rajongótábora mint a műfaj császárainak, a Mátrixnak, a Terminátor 2-nek, vagy a A bolygó neve: halálnak volt. Főleg e három film kapcsán vizsgálom meg 5 pontban, hogy milyen elemek lehetnek mindenképpen alapvetőek ilyen többször nézős, klasszikussá váló mozikhoz.

1. Alapötlet: Sok hollywoodi producer úgy gondolja, hogy elég ha egy nyári blockbuster csak az akcióról és a látványról szól, és ha ezek megvannak, akkor özönlenek majd rá a népek. Természetesen ez önmagában kevés. Egy akció mozinak is szükséges jó történeti gerinc, hogy sikeres, és akár többször nézhető legyen. Ennek nem kell feltétlenül koherensnek lennie, de muszáj, hogy legyen lelke. A Terminátorra még a legelvakultabb rajongók sem mondanák, hogy hibátlan logikai kerettel rendelkezik, a benne lévő bakikat órákig lehetne sorolni, de az alapötlet, és korszak melyben született (személyi számítógépek felfutása), együtt az emberek egyik nagy félelmét keltette életre, és prezentálta azt egy látványos és nagyon emészthető formában, ikonikus karakterekkel.

A Mátrix szintén ezt a félelmet lovagolta meg kicsit később, és még fel is turbózta Descartes álom-argumentumával, miszerint az ember soha nem lehet biztos abban, hogy éppen álmodik e vagy sem. Ez egy újabb félelemre erősített rá: a '90-es évek végén egyre inkább terjedő virtuális világok nem fogják e beszippantani előbb utóbb a teljes társadalmat? Pedig ez a film is bővelkedett illogikus elemekben, például már a gépek alapmotivációja is hatalmas logikai bukfenc volt. Miért használna hatalmas erőforrásokat egy racionális M.I. arra, hogy emberekből nyerjen ki energiát, amikor ennél sokkal egyszerűbb lenne a föld magját kiaknázni, vagy az elsötétült atmoszféra fölé fellőni néhány hatalmas napkollektor műholdat. Ehelyett egy nagyon energiadeficit-gyanús eljárással inkább az embereket alakították "elemmé", aminek az egyetlen értelme - a mozi alapötletének - az emberek virtuális világban tartásának támogatása volt. (Logikusabb lett volna, ha az emberi agy számítási kapacitása miatt alakítják ki a virtuális ember-kertet...) A legtisztább üzenettel szerintem a A bolygó neve: halál rendelkezett, itt mindenféle különösebb logikai bukfenc nélkül, a nagyvállalatok kockázatokkal nem törődő, gátlástalan bio-fegyver mániája került górcső alá, ahol a vírusok helyett egy idegen faj jelentette a természetellenes, de felhasználni kívánt fenyegetést.

A holnap határa alapötlete jó, bár újrahasznosított. Az Idétlen időkig, és kb bármelyik First Person Shooter respawn eleme áll a középpontban, bár az FPS hasonlat kicsit sántít, mert ezeknél nem egy helyzetet kell újra átélni (játszani), hanem még azonos pályán is mindig kicsit eltérőt. (Talán a logikai játékok alapja közelebb áll a koncepcióhoz, ahol lépésről-lépésre kell megoldani az újabb akadályokat.)  A mormota (illetve csáp) napi alapkoncepciót szépen kiaknázták, sok a zsákutca és a sötét humor, tehát az alapötlettel a Day of the tentacle A holnap határa is hozta a szintet.

2. Közelharc: Az akció sci-fik egyik lényeges eleme a csata, és ezen belül is a közelharc. Akármilyen menő plazma-, vagy lézerfegyvereket, savpuskákat, vagy protonágyút is találnak ki az írók, a távolról egymásra lövöldözés soha nem lesz annyira közönség vonzó elem, mint egy régimódi csihi-puhi. Ez az egyik oka, hogy ilyen népszerű lett a légi kung-fut behozó Mátrix, vagy a titánok összecsapását megtestesítő Terminátor 2. Előbbi vezette be a később játékokban (Max Payne) is népszerűvé váló "bullet time"-ot, avagy lassított idő módot.

A bolygó neve: halál rakodógép vs Alien királynő párharca is a fizikai közelség, és azt ezt átjáró feszültség miatt lehet az akció sci-fi kategória egyik csúcsjelenete. Ha puskával vagy gránáttal lövik szét a duplafogsorú monstrumot, akkor közel sem lett volna ilyen emlékezetes a végső leszámolás. Az Avatárba is kellően sok test test elleni harc került, akár Pandora hatlábú kutyaszerű lényeivel való összecsapásokra, akár az exoskeleton vs Na'vi csatákra gondolunk. Az Equilibriumban egy új harci metódus, a pisztoly kata került bevezetésre, ami a fegyveres térbeli elhelyezkedését optimalizálta, ezért a főhős sokszor nagyon közel volt az ellenséghez, és ez kvázi kézifegyveres közelharcot jelentett, ami nagyon emlékezetes volt. Ezen kívül az egyik legnépszerűbb sci-fi világ, a Dűne írója, Frank Herbert is fontosnak tartotta visszahozni a középkori jellegű késpárbajt, ehhez pedig egy golyóálló energiamezőt talált ki, és egy speciális, lassú harcot a páncélon való áthatoláshoz. És végül, a Star Wars univerzum fele ilyen népszerű sem lett volna a középkor által ihletett lovagrend, és kedvenc fegyverük, a fénykard, és ennek állandó használata nélkül...

A holnap határából szerintem kihagytak egy óriási ziccert. Itt is behozták az emberfeletti erőt kölcsönző exoskeletonokat viselő katonákat, és a legjobb katona, Rita kezébe még egy hatalmas kardot is adtak, de nem vitték végig ezt a szálat. A filmben van kb 20 másodperc, amikor a hősnő ezt a pallost forgatja a Mimic-ek ellen, az ezen kívüli rengeteg akciójelenetben viszont főleg lőfegyvereket használnak. Pedig a plakát alapján én már előre beleéltem magam egy Warhammer 40000 szerű akcióba, ahol a harcosok egyik kezében lőfegyver, másikban kard / ember méretű csatabárd / 500 kilós harci pöröly van, és ezzel gyakják a csupa-csáp lényeket. Be lehetett volna hozni egy speciális harci stílust, melyben az exoskeleton által adott erőt és gyorsaságot kihasználva, e hatalmas középkori fegyverekkel hentelik az ellent, és ez legalább annyira emlékezetes, és logikusan felépített akció lehetett volna, mint a Mátrix légi kung-fuja, vagy a fénykardpárbajok. Kár, hogy nem éltek a lehetőséggel...   

3. Idegen lények. Ennél az elemnél jellemzően két fő út van: a humanoid, és a szörny féle idegenek ellenségként való szerepeltetése. Ha ember-szerű az ellen, akkor általában emberfeletti adottságokkal bír (T-800, T-1000, Smith ügynökök, Ragadozó stb), ha szörny, akkor pedig többnyire követhetetlenül gyors (Alien, a Dolog, vagy a Riddick széria első részének baltafejű dinoszauruszai stb), hogy az elején legalábbis ne tudjuk jól megfigyelni, és így még félelmetesebbé váljon. 

Tom Cruise ellenségei a második utat követték, és erősen hasonlítottak a Mátrix csápos géphordáira. Velük kapcsolatban viszont volt pár problémám (némi rontóc következik). Egyrészt nem volt motivációjuk a Föld elfoglalására, de ez még a kisebbik baj, mert ezt mindenki szabadon odaképzelheti (terület, oxigén, ásványok, földmag, energia, vagy csak úgy). A fő baj, hogy egy időmanipulációra képes lény miért csak akkor manipulálja az időt, ha meghal az egyik fő egysége, és ha már így van, és tudja, hogy ez átadhatja az időtorzító képességet gyilkosának, miért engedi azokat a csatatérre? Márpedig tudja, mert Curise és Rita ál-látomásokat kap a főgonosz Omega hollétéről, tehát az így akarja megtéveszteni őket. Ha már ennyi energiát fektetett ebbe, és valami szeszély folytán mégis hagyja, hogy képességét átvegyék az emberek, miért nem védi magát ezernyi Mimic-kel, ha már van egy olyan sajátossága, hogy pusztulásával vége az egész fajának... Az az érzése támad az embernek, hogy ez az idegesítően logikátlan alien csak azért rendelkezik ilyen képességekkel, hogy a mozi a mormota napi logika alapján tudjon haladni. Hatalmas hiba, ami kiküszöbölhető lett volna kis továbbgondolással. A film vége is gagyi, az utolsó 2 percet nem szabadott volna benne hagyni, bár valószínűleg ez kellett az amcsi közönségnek.

4. Karakterek: Általában nem árt, ha a főszereplőkön kívül is van értékelhető karakter egy akció moziban. A Mátrix elég komoly felhozatalt tudhat a magáénak, az első rész tömve volt jó mellékszereplőkkel, és még a nevekben megbújó töblettartalomra is nagyon figyeltek. Az Aliens űr-gyalogosai, rövid filmbeli életük során kellemesen széttrollkodják egymást, nagyon szórakoztató, és hitelesnek tűnő a (disz)harmónia köztük. A (még mindig kisebbségnek számító) női akcióhősön, Ripley-n kívül ott van az egyik legjobb M.I. szereplő, Bishop, Newt a "tökös" kislány, és Carter, a multik minden gonoszságának megtestesítője. A Terminátor 2 két titánja már önmagában elég ütős, de mellettük is viszonylag sok az emlékezetes mellék karakter. (A néger tudós, Dyson például hasonló szerepben, az Eureka című kiváló sci-fi sorozatban tűnt fel újra, és bár 15év eltellt, ráismertem...)

Cruise és Emily Blunt karaktere fogós, Tom jó választás volt a szerepre, mert szerintem kellően sok utálója van ahhoz, hogy szívesen nézzék az emberek újra és újra ahogy meghal egy filmben. Viszont rajtuk kívül csak sablonokkal találkozunk. A J(ajnekünk) osztag tagjai, bár furcsán néznek ki, nem hoznak semmit a filmbe, a tábornok és a tudós semmilyen, a kő egyszerű őrmester (Bill Paxton az Aliensből) viszont kimondottan vicces. Kevés az emlékezetes karakter, a J osztagot lehetett volna érdekesebbre, egyedibbre húzni. 

5. Látvány - kameramozgás: A régebbi típusú akció sci-fi mozikra jellemző, hogy a kamera inkább távolról mutatta a csatákat, és lehet hogy a sötét, vagy köd zavarta a látást, de alapvetően a néző pontosan érzékelte, hogy mi történik, ki hol van, hogy mozognak a szereplők. Az Aliens, a Terminátor 2, de még a Mátrix is a tiszta, nem elmosott, szépen koreografált látványáról híres, sokat használták a kistotált (30 méternél közelebbi, de teljes alakos felvétel), és csak ritkán, és nem túl hirtelen váltott közelire a kamera. A CGI előretörésével ez sajnos megváltozott és az akciójelenetek között egyre több az elmosott kép, amikor az ember nem is tudja, hogy pontosan mit is lát a vásznon. Az akció résztvevői sokszor beúsznak a képernyőbe, csak egy kis szeletüket látjuk. Nem tudom, hogy ez a CGI technológia költségessége miatt van e, vagy egy rendezői húzás, de szerintem nagyon rossz irány. Ilyen jelenetekkel volt tele például a Transformers széria, vagy a Tűzgyűrű sok csatajelenete, de igaz ez a legtöbb képregény adaptáció akcióira is.

Sajnos így van ez A holnap határá-ban is, bár itt részben magyarázza a rángó, borzalmasan gyors kameramozgást az idegen lények sebessége, és a harctér folyamatos változékonysága is. Sokszor kapkodjuk a fejünket, hogy most pontosan mi is van a képernyőn, mi ez az elmosódott folt, de talán kicsit kevésbé zavaró, mint a többi CGI blockbusternél.  

Minden hátránya ellenére, Cruise új mozija eddig az év akció sci-fije, sőt, talán az elmúlt 3 év terméséből is ez a legjobb, de nem lesz belőle akkora, 20 év múlva is nézendő kultfilm, mint a 3 sokat emlegetett társából. Hiányzik belőle a modzso, amivel több lehetne, mint egy jó blockbuster. Vagy a történetnek kellett volna koherensebbnek lennie (és nem bután az ismétlődéshez igazítani a Mimic faj minden tulajdonságát), vagy lehetett volna benne több közelharc, vagy több érdekes mellékszereplő. Így egyszer nézős (bár a jobb fajtából), pár hónap múlva már nem is fogunk emlékezni rá...

7.5 / 10 pont

Wancass