Bűvészekről szóló vígjáték, a maga témájában egyedülálló. A főszereplő, többek között a 40 éves szűzből ismert Steve Carell nekem borzasztóan kevés. Nagyon nem tudja hozni a humort (bár nem is rá épül a legtöbb poén), de a drámai és érzelmes szálakon is nagyon elhasal szerintem. Sajnos szintén nagyon gyenge a női főszereplő, a Dr House sorozat 13-asa, az egyébként látványnak kimondottan üdítő Olivia Wide. Nem rossz, inkább csak semmilyen. Ami a filmet mégis nézhetővé teszi, azok a mellékszereplők:
1. James Gandolfini: A Sopranos (Maffiózók) című kiemelkedő sorozaton kívül én még nem láttam semmiben, ami nagy kár, mert nagyon jól hozza az arrogáns milliomos karakterét. Sokkal több vicces beszólása van, mint a főszereplőnek, pedig csak néhány percet szerepel a filmben.
2. Steve Buscemi: Itt nem adja annyira szokásos formáját, mint a többi filmjében, (ez inkább csak amolyan levezetés lehet neki két Boardwalk Empire évad között), de azért jön néhány szokásos cinikus és pár bénázós poén. Én már az arckifejezéseitől is jobb kedvre derülök.
3. És a legjobb: Jim Carrey. Kicsit ambivalens vagyok korábbi munkásságát illetően. Nekem eddig inkább drámai szerepei jöttek be (Truman Show; Eternal Sunshine...; Man on the Moon stb.) és az Ace Ventura szerű bohóckodásai kevésbé, bár azt elismerem, hogy komikusnak is nagyon jó. Viszont amit itt hoz, az elviszi az egész filmet. Ő játssza a nemezist, a nagy ellen-bűvészt, aki nem trükközni akar, hanem sokkolni. Ha megjelenik, akkor rögtön rámjön egyfajta nevetéssel ötvözött elborzadás. Hatalmas átéléssel játszik.
Szerintem a film legerősebb üzenete is nála van és nem a főszereplő Carellnél. Utóbbi üzenet, hogy a kiégett, nagyképű bűvész hogy lesz ismét szerethető és szerény, kicsit elcsépelt. Viszont a Carrey féle szál, miszerint az embereket egyre kevésbé érdekli a kulturált szórakozás, csak attól érzik jobban magukat ha sokkolják őket valami undorító / brutális / véres jelenettel, mai társadalmunk egyik legerősebb problémáját veti fel. Ma nem elég jó ételt adni, íz és illat orgiát kell adni, nem elég zenélni, hangorkánt kell adni, nem elég szórakoztatni, sokkolni kell! Mindennek színesebbnek, szagosabbnak, hangosabbnak, sokkolóbbnak kell lenni mint korábban és így lassan érzéketlenné válnak az emberek mindenre és emiatt tovább kell növelni a fokozatot. Carrey ezt nagyon jól jeleníti meg, karaktere nem csak komikus, hanem ezért (szerintem tudatosan) drámai is. (Ezt a jelenséget egyébként tökéletesen írja le Tool Stinkfist című száma, érdemes meghallgatni és elmerengeni mélyebb értelmén...)
Alapvetően nem egy kiemelkedő film, inkább ok, bár a 2013-as vígjátékok mezőnyében valahol az élbolyban van. Nem elnyújtott, van benne néhány nagyon erős poén (a vége például kifogástalan) és kiemelkedőek a mellékszereplők. Aki gyerekkorában látott David Copperfield show-t annak egyszer mindenképpen érdemes megnézni és persze azoknak is, akik csak egy korrekt vígjátékot szeretnének látni.
6.5 / 10 pont
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.