Filth (Mocsok, 2013)

A Filth az egyik legbetegebb és legmocskosabb, tabukat sárba tipró film, amihez eddig szerencsém volt, de annyira minőségi anyag, hogy nálam mindenképpen 2013 legjobbja. Háttérként annyit, hogy a történet alapjául szolgáló regényt az az Irvine Welsh írta, aki a Trainspottingot is jegyzi, és a történet hangulata hasonlít is erre a 20 éves klasszikusra. A Skóciához kötődő sztorinak legalább három mélységi szintje van, melyek szépen lassan nyílnak meg, ahogy haladunk előre. 

A felszín egy bipoláris, rasszista, erőszakos, drogos zsaruról szól, aki minden aljas trükköt bevet azért, hogy megszerezze az áhított vezető nyomozói előléptetést. Ámokfutásában sorban döngeti a tabukat, amiket a filmek általában messziről kerülni szoktak. A nyomozót az eddig kevésbé ismert, skót származású, James McAvoy játssza, aki eddig is villogtatta tehetségét (az Utolsó skót királyban, vagy az X-Men kezdetekben), de az itteni játéka a legnagyobbakkal teszi egy lapra. A szélsőséges érzelmek és elmebaj olyan széles skáláját mutatja be abszolút hitelesen, és sötét humorral telten, hogy néha azon gondolkozik az ember, hogy amit lát azon illik e egyáltalán nevetni, illetve nézzen e körül ismerősei körében a mentális szétesés jeleit kutatva...

A második szinten már megnyílnak az őrület sötét bugyrai, és az a legdurvább benne, hogy ezt csak a főszereplő (és képzelt orvosa) érzi, környezetében senki nem látja, vagy ha látja, nem próbál meg segíteni a teljes összeomlás határán egyensúlyozó önpusztítás bajnokának. Lassan egyértelművé válik, hogy az előléptetésért való küzdelem is csak önmaga egybentartásának eszköze. Szegény Robbo tévképzeteitől és paranoiáitól hajtva olyan konspirációs hálót sző, amivel kollégáit, szeretőit és kevés barátját is elidegeníti magától. (A harmadik szintet a pontozás és a tovább gomb után fejtem ki, mert ez adja meg az általam gondolt teljes értelmezést, és ezért tele van spoilerekkel.)

Két dolog még, ami bástyázza a film hangulatát. Az egyik a filmzene, ami egy halom jó, főleg 90-es évek beli sláger feldolgozása. Ez az OST album szerintem hasonló szinten van a Ponyvaregény válogatásával. Ritka alkalom, hogy az ember egy összeállításon hallja a Radiohead - Creep skót dudás verzióját, Darude - Sandstorm feldolgozását és Tom Jones egy számának modern változatát. (Még egy Gren Day - Basket Case elfért volna valahol...) A másik hangulat elem, az egysorosok, melyek közül csak néhányat idézek, de ilyenekkel tömve van a film. (Nem fordítanám le őket, mert közel sem tudnám visszaadni ezeket a frappáns one-liner bombákat...) 

Did you do her up the arse?
Where else is there? Pussy's for faggots.

I read this article, proper, medical. It says that white women, right, are 10 times more likely to give blowjobs than black women. So where does that leave them (the rappers)? Up the fucking spout without a blowjob, that's where, pal.

Christ, I never thought I'd see the day when I left a knocking shop with more spunk than I came in with.

(Kis segítség: knocking shop (skót szlengben) = bordélyház, spunk = sperma, arse = segg.)

Egy negatívum: A film végén előhozott, az elmebaj legvégső stádiumát jelképező szál nekem kicsit erőltetett, és nem illik a történet addigi folyásához. A film legvégével együtt azért belefér az összképbe, de lehetett volna ennél erősebb, koherensebb csavar is. (Pontozás után bővebben...) 

Összegzés: Elmebeteg film, mely nézhető sötét vígjátékként, egy ember teljes mentális szétesését bemutató drámaként, vagy akár tabukat döntögető drog-trip filmként is. Nem egyszer nézős, én pár hónapon belül másodszor láttam (nálam ez ritkaság), és az az érzésem, hogy még jónéhányszor elő fogom szedni. Bár egy borzasztóan kemény témáról szól, nem tudok elképzelni más tálalást, amiben egy ember teljes összeomlása (annak minden tanulságával), ilyen könnyen nézhető, és (bár rosszul hangzik) ennyire szórakoztató lenne. Korántsem ajánlott viszont mindenkinek. Aki nem szereti a tabukon túli világot, az explicit jeleneteket, és úgy általában nem akar "mocskos" lenni, az ne nézze meg. Mindenki más legalább kétszer...

9.5 / 10 pont

(Spoiler, ezt az olvassa aki látta! Az viszont ossza meg a gondolatait ha lehet, mert kíváncsi vagyok az alternatív értelmezésekre is.) A harmadik szinten értelmet nyer a főszereplő eddigi összes megmagyarázhatatlan hallucinációja és paranoiája. A film vége felé kiderül, hogy a mentális szétesés gyerekkorában kezdődött, amikor (részben apja el nem fogadása miatt) meglökte öccsét egy széndomb tetején, aki emiatt (véletlenül) meghalt, mert maga alá temette a lezúduló halom. Ez egész életére feldolgozhatatlan traumát okozott neki, amit egy darabig mélyen tartott, de amikor elkezdett felszínre törni, családja elhagyta, és ez volt az első lépcső a pokolba vezető úton. Ezután folyamatosak lettek a hallucnációk, melyek nagy része egy rajzfilm-élményből fakadt, ami valószínűleg egy örökké kísértő összekötő kapocs közte és halott testvére között. E rajzfilmfigurák horror változatát látja lassan mindenhol, és a széthasadt elméje is innen nyer "ihletet", ami kapcsán alternatív női (illetve transzvesztita) személyiséggel helyettesíti feleségét. Ez a szál volt nekem túlzottan erőltetett, viszont ha visszavezetjük a gyerekkori traumához, ez is értelmet nyer (csak csorbítja kicsit a koherenciát). A főszereplő ámokfutása, a segítség hiánya miatt nem végződhet máshogy, mint öngyilkossággal, miután az utolsó szalmaszál is elszakad, és a sorstárs (férjét elvesztett anyával) sem sikerül kapcsolatot kialakítania. A fentiek inkább csak kikövetkeztethetőek a filmből, nincsenek orrunkba dörgölve bemutatva. Ha valakinek más értelmezése van a szétesés okira, szívesen megvitatnám a komment szekcióban...