Der Himmel über Berlin (1987)

Berlin felett az ég, Wim Wenders berlini fal lebontását megelőzően készült filmje egy (alternatív) világról, melyben angyalok figyelik az emberek minden tettét és próbálják segíteni őket a maguk korlátozott módján. Wenders éveket töltött hollywoodi filmek rendezésével, amíg hazatérve el nem követte ezt az alkotást, megszabadulva minden klisétől és hollywoodi fogástól. Ez a film egyik nagy előnye de valamennyire hátránya is. Amellett hogy egy nagyon szép fantázia a humanizmusról és arról hogy embernek lenni jó, végignézéséhez meditatív hangulat és  kiemelkedő befogadóképesség szükséges. Igazi művészfilm a legjobbak közül, nem való mindenkinek.

Sokan kritizálták az 1998-as amerikai "átiratot" az Angyalok városát (Meg Ryannel és Nicholas Cage-gel), hogy minek kellett leforgatni egy ilyen jó film mintájára ekkora hollywoodi szennyet, de szerintem ez a kritika nem helyes. Egyrészt én - a két mondatban összefoglalható alapötleten kívül - semmi hasonlóságot nem látok a kettő között, így az nem is igazi remake. Másrészt pedig olyan, mintha egy könnyed romantikus regényt próbálnánk összehasonlítani egy elvont humanista költeménnyel. (Alma - körte, vagy inkább alma - virágszirom...) 

A film alapját egy Peter Handke költemény adja (Mikor a gyermek gyermek volt), mely egy nagy metafora arra, hogy az emberek még mindig gyermeki stádiumban vannak, és mint minden gyerek, korlátozott a tudásuk, fejjel mennek a falnak, de isszák az életet. Ez szemben áll az angyalok megfigyelő szerepével, akik szépiában látják a világot, mindent csak megfigyelőként szemlélhetnek a tényleges cselekvés lehetősége nélkül és a legnagyobb "varázsereük" az, hogy az emberek hangulatait tudják módosítani és kihallgatni gondolataikat. Ezt elégeli meg a főszereplő, akiről egyébként külön is érdemes pár szót említeni.

A szóban forgó színész, Bruno Ganz játszotta a főszerepet a Der Untergang című, nagyon jól sikerült alkotásban is, mely Hitler utolsó napjait mutatta be. Annyira árnyaltan és érzelemmel telten játszott itt, hogy a film egyik pár perces jelenete kb 200-szor újrafeliratozva került ki a mém-gyárak rejtelmes bugyraiból és járta be a világot (hogy utána letiltsák őket...) Ganz itt is nagyot alakít először fásultan megfigyelő angyalként (Damiel égi azonosító alatt), aztán ezt megunva, emberré válva, a világot gyermeki örömmel befogadó lényként. Angyal létének teljes feladása felé persze a szerelem löki. Érdekes, hogy szerelme, egy cirkuszi légtornász hölgy, aki az angyal lét mintegy ellen-tézise, a fizikai szabadság érzés megtestesítője. A film talán legjobb részei, amikor Damiel még szürke megfigyelőként pásztázza leendő szerelmének gondolatit és lassan eldönti, hogy ember akar lenni.

Legtöbbször mi emberek nem is érezzük, hogy az emberi lét nagyszerűségét olyan apróságok is adhatják, minthogy megérezzük reggel a kávé illatát, felénk biccent egy ismerős arc, vagy új színeket látunk és megtanuljuk neveiket.  A film legnagyobb erénye ez a rácsodálkozás az életre, ami megmutatja, hogy mennyivel jobb (bármilyen életet) élni, mintha csak külső szemlélők lennénk a tett és az akarat szabadsága nélkül. Érdekes karakter még a Peter Falk (Columbo hadnagy) által játszott "Der Filmstar" is, aki kicsit olyan mint egy közvetítő a két létforma között.

Összegzés: Nagyon szép alkotás, már-már vizuális költemény az emberi lét és a cselekvés szabadságának szépségéről szigorúan csak azoknak, akik nem bánják, ha egy filmnek nincs igazi cselekménye. Mint egy jó vers, a logikus énünk és cselekmény-szomjunk helyett inkább csak az érzéseinkre és gondolatainkra akar hatni és végignézve nagyon jó érzést hagy maga után. Aki nem művészfilm- (vagy vers-) párti és amúgy is dúl benne az életöröm az inkább keressen valami mozgalmasabb alkotást. Mindenképpen nyugodt 2 órára van szükség hozzá. (Az én fő bajom például az volt vele, hogy sajnos ezt is csak részletekben tudtam megnézni, de megígértem magamnak, hogy egyszer találni fogok rá ennyi időt egyben...) 

8 /  10 pont