A filmek kulturális egyenjogú-si-hu-hu-sítása!

A lemezjátszó 4 lovasa

2014/07/14. - írta: Wancass

Persze inkább mp3 és 10 lovas, de az szarul hangzott volna. Szóval összeszedtem a mostani kedvenc 10 együttesemet (/ albumomat, főleg metal témakörben), hogy emlékezzek majd rá, hogy mit is hallgattam valamikor. Kicsit kilóg a szokásos MoziVonat bejegyzések közül, de hát ez mégiscsak az én játszóterem...

metal.jpg

1. Amon Amarth - Deceiver of the Gods: Hja, egyértelmű, hogy ez az első. Erről az albumról bármelyik szám a reggeli, vagy délutáni kávém, a 4-edik széria a konditeremben, vagy a különbség aközött hogy utálom vagy élvezem a rám hulló esőt. Hihetetlen energia, epikus témák, jó szövegek, és persze a Barba Negrás koncerten is ütött mint az ipari áram. (Ez az összevágás pedig nagyon illik hozzá. A következő bejegyzésem pont egy ajánló lesz a Vikings című sorozatról, amiből a képsorokat szedték.)

2. Tool - Lateralus: Kicsit későn ismertem meg őket, de az eddigi hallgatmányaim közül ez a legintelligensebb metal/rock zene, többszintű, mélyen elgondolkodtató szövegekkel, nagyon jó gitár- és dobtémákkal, zseniális énekhanggal. (Tényleg - mégis milyen beteg elmének jut eszébe a Fibonacci sort alapul véve számot írni...)

3. Therion - Secret of the Runes: Bár mostanában kicsit hanyagoltam, azért illik megemlékeznem a  legalább 5 évig kedvenc együttesemnek tartott bandáról, még ha el is tűntek mostanra. A Rúnák titkai messze a legjobb művük, a szimfonikus metal csúcsa, hangulat, szövegek, és dög ezerrel. A Ginnungagap-ot egyszer mindenkinek hallania kéne, még annak is aki nem szereti a keményebb zenéket.

4. Haggard - Eppur si Muove: Sok embert nevetésre késztettem anno, amikor megkérdezték, hogy ez milyen stílusú zene és a válaszom az volt, hogy barokk szimfonikus doom metal, de ennél találóbbat nem tudok rá. Annyira súlyos és annyira sokrétű ez az album, hogy nehéz körülírni, meg kell hallgatni.

5. System of a Down - Hipnotize/Mezmerize: Nagy kár hogy feloszlottak, és Serj Tankian mester sokkal gyengébb zenékkel szólózgat, de ez a duplaalbum már az örökkévalóságé. Pörgős, változatos, politika fikázós, kiabálós. Ez a szám jól kifejezi milyen.

6. Metallica - S&M: Lehet hogy puhaságnak tűnik pont ezt az albumot betenni tőlük, de kb emiatt kezdtem el keményebb zenéket hallgatni, és bár már a legtöbb számból az eredeti verziót szeretem jobban (kivéve persze a No Leaf Clover-t), azért még mindig előszedem néha.

7. Slayer - Reign in Blood: Az egyik legbrutálisabb fél óra, ami az ember hallójáratait támadhatja. Kíméletlen, gyilkos, beteg zene. Ilyen is kell. Élőben sokkal jobbak, mint az előző pontban említett, elpuhult társai a nagy négyesből. A kedvenc kombóm nagyon hiányzott a Hegyaljás koncertjükről anno...

8. Epica - Design Your Universe: Valamivel lágyabb mint az előzőek nagy része, de nagyon kellemes, hallójárat simogató anyag. 

9. Meshugah - Koloss: Matekmetal, meg Einstein-metal meg hasonlók - én is jót röhögtem ezeken, de van benne valami. Elképzelni nem tudom, hogy lehet úgy zenélni, hogy minden zenész más ritmusban nyomja. Elmebeteg tagok lehetnek, de a zenéjük zseniális...

10. Destrage - Are You kidding Me? No.: Új kedvencem. Ha létezik happy metalcore akkor ez az. Súlyos zene, de valahogy közben nagyon vidám, helyenként kimondottan vicces. Elég csak megnézni ezt a klippet. Iszonyatosan egyedi és borult.

Wancass33

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mozivonat.blog.hu/api/trackback/id/tr666498187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Köves D. Gábor 2014.07.16. 18:21:26

Hoppá, ha ez egy moderált post, akkor mégsem akarok hozzászólni, pls. töröld az előző hozzászólást is. Kösz.

Wancass 2014.07.16. 18:36:01

@Köves D. Gábor: Nem volt moderálva, még nem moderáltam semmit eddig. Szerencsére soha nem kellett...

Köves D. Gábor 2014.07.16. 18:38:14

OK, akkor a blogmotor lehetett. Lenyelte le a 10-es metal listámat. :(

Wancass 2014.07.16. 19:01:58

@Köves D. Gábor: Furcsa. Pedig érdekelt volna - mindig jók az új tippek.

Köves D. Gábor 2014.07.16. 19:56:57

OK, akkor fejből néhány, ezúttal youtube linkek nélkül, hátha így könnyebben feldolgozza a blogmotor:

Shining - Fisheye
Consecrate - Holy, Holy
Morbid Angel - Illud Divinum Insanus
Samael - Antigod
Hanzel und Gretyl - Overture / Third Reich from the Sun
Seventh Star - Resistance to Resistance
The CNK - Total Eclipse of Dead Europa
Ministry - N.W.O.
Skymning - Prokill
Narrows - Absolute betrayer

Van benne death, hardcore és industrial is. A Meshuggah az én listámon is szerepel.

Wancass 2014.07.16. 20:23:53

@Köves D. Gábor: Samaeltől van pár szám ami tetszik, és még a Ministry-t ismerem a listából, de a többit nem. Belehallgatok majd pár albumba, ha megunom a Destrage-t:)

Én mostanában főleg azt keresem ezekben, hogy energizáljanak és ezt teljesen változatos stílusok / albumok teszik meg...
süti beállítások módosítása