Kis vígjáték határozó

Ebben a posztban igyekszem egy rövid listát bemutatni a vígjátékok al-fajtáiról, saját meglátásom alapján. Persze kevés filmet lehet kizárólag egyik lenti kategóriába besorolni, azért a többségnél van egy legjellemzőbb vonás. A tipizálás azért szükséges szerintem, mert így sokkal könnyebben értékelhetünk olyan alkotásokat is, amin nem hahotázunk hangosan, vagy nem tudunk utólag idézni belőle kúl szövegeket, (némelyeket pedig pont e tulajdonságaikért szeretünk, és nem várunk mást tőlük...) Mindegyik lenti típus másra alkalmas, és ezt nem árt tudatosítani magunkban, így talán nem lesznek irreális elvárásaink, könnyebben látjuk meg saját értékeit az adott alkotásnak. 

1. A vígjátékok és egyéb humoros mozgóképek egyik legkedveltebb fajtája a hangosan nevetős (LoL vagy ROFL) alkotások köre. Érdekes ez a kategória, és abszolút nem egyértelmű. Én például filmben már régen éltem meg ezt az "besírok a nevetéstől" élményt, mostanában főleg Youtube mini-sorozatok adják e hatást. (Legutóbb például a Honest trailers néhány része.) Ide tartoznak az altesti poénokra épülő (főleg amerikai) modern vígjátékok is, melyek királya szerintem az Eurotrip (aminek néhány jelenete után konkrétan féltem, hogy maradandó károsodást szenved a rekeszizmom...) De persze az Amerikai Pite még vállalható első két része és sok ezer másik, ezeknél jóval rosszabb próbálkozás is ide tartozik.
Persze a tényleges LoL élményhez nem elég pár böfi vagy puki, mert ez általában csak gyerekeknél vált ki hosszú távon is hatást. Itt is komolyan felépített, de az ösztönökre ható poénok kellenek. Gondoljuk csak minden idők egyik legjobb vígjátékára, a Brian életére. Mi marad meg ilyen jellegű élményként az egyébként iszonyatosan bonyolult skeccsekből: a beszédhibás jelenetek (Lóbeltünk nincsen...Blájen...Dobjátok a padlóla le...Fikusz Kukisz...). A lényeg az egyszerűség, az ösztönökre hatás és a jó ütem. Ha megfelelően kapják el a ritmust, akár 10-20 perces földön fetrengés maraton is lehet belőle.

2. Van a fárasztó vígjátékok özöne, melyeknél  a legtöbb poén azt a hatást váltja ki, mint egy favicc (elnyomunk rá egy Aaaaaaaa-t, mint a Gyalog Galoppban a barlangrajz olvasásakor), de néha lehet hogy pont ilyen zsibbasztásra van szükségünk. Persze ezek között is vannak nagyon jó alkotások, mint például Leslie Nielsen vagy Jim Carrey sok komédiája, vagy magyar példát is említve a Besenyő Család című L'Art Pour L'Art mini-sorozat. Mindenesetre nem érdemes túl-fogyasztani ezt a stílust, mert könnyen immunissá válhatunk rá. Hansonlóan működnek ezek, mint a szóviccek (amikkel amúgy sokat is élnek): az első párnál még mosolygunk és értékeljük a szellemességet, aztán a sokadikat már szinte meg sem halljuk.
A Csupasz pisztoly sorozat számomra e kategória egyik csúcsa, de sajnos talán ide tartozik a legtöbb nézhetetlen alkotás is. Míg a LoL vígjátékokon azért néha felnevetünk, a fárasztó filmek sokszor (meglepő de) inkább fárasztóak, mintsem jók. (Persze embere válogatja, vannak akik telhetetlenek az ilyen fajta poénokat illetően, nekik viszont - ha ráismernek e tulajdonságukra - érdemes végigfalniuk a típus legtöbb filmjét, azokat is, amik másnak esetleg nézhetetlenek lennének.)

3. A következő kategória a szellemes (vagy okos) vígjátékok köre, melyek szintén nem gurgulázó nevetéseket váltanak ki, inkább borzasztóan eredeti / laza /  intelligensen vicces szövegeikkel tarolnak. A kategória legjobbjai szerintem a Ponyvaregény, vagy a Shop Stop, vagy a hazaiaknál maradva, A tanú. Ezek szinte minden második sora idézhető és ezért sokat is veszik elő azokat az emberek. Ezért nem  csak a film nézése közben jön a hatás, hanem később, megfelelő helyzetben elsütve egy-egy megfelelő mondatot rá lehet duplázni a humor adagra. Néhány jobb mondat akár a napi szókincsbe is beépülhet ("Puska kellett volna bazdmeg!", "Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk." stb stb.) 

4. Végül vannak a csendben, magunkban nevetős vígjátékok, melyek nem idézhetőek, nem hahotázunk rajtuk, de (ha jó az adott alkotás) menyílik bennünk a benső mosoly, ami ha nem is annyira zsigeri élmény, mint egy jó kacagás, nagyon felemelő és tisztító hatású tud lenni. A kritikusok által legmagasabbra értékelt filmek legtöbbször ide tartoznak, de a közönség csak néhányat emel fel, pont az említett látványos hatás hiánya miatt.
Az európai vígjátékok nagy része ilyen (kivéve sok régebbi francia alkotást, mert azok inkább a LoL-ra voltak kihegyezve) és a távol keletiek is inkább ezzel a stílussal szeretnek próbálkozni. Mivel egy vígjátéktól általában kacagást, lezsibbadást, vagy lazaságot várunk, ezeket a filmeket kevésbé szoktuk értékelni, pedig a kategória legjobbjainak jellemzője, hogy nagyon jó érzést hagynak bennünk maguk után. (A közeljövőben igyekszem néhányat ajánlani ebből a kicsit kevésbé ismert, és alulértékelt al-típusból.)