A New Age mozgalom terjedésével a hollywoodi filmművészetbe is finoman belekúszott a spirituális szemléletmód, és az elmúlt 10 évben több alkotás is ennek a szellemiségnek jegyében született. A New Age nem egységes vallás, inkább egy nem intézményesült világnézet, ami a keleti hitrendszerek közül emel be sok elemet. Mindenesetre nincs egységes definíciója, amolyan hivatalos egyházakkal nem szimpatizáló keresők laza csoportja.

A sci-fik közül ebben az alműfajban 3 film emelkedik ki a transzcendentális tenger tarajos hullámai közül, melyek mindegyike nagy költségvetésű, ismert színészekkel teletűzdelt, jól megkomponált, és összetett alkotás. Minden nyitott filmkedvelőnek érdemes legalább egyszer megnéznie őket. (Akit egyéb sci-fi ajánlók is érdekelnek, az az alábbi linkeken megtalálja a legjobb klasszikus, a legjobb aranykorbeli, és a legjobb ezredfordulós tudományos fantasztikumok Top 10-es gyűjteményeit.) 

1. Mr. Nobody (2009): Egy film az emberi döntések továbbgyűrűző hatásáról. Mi lenne ha valaki előre látná választásai következményeit (mint a főszereplő Nemo), és e jövőbe látás által képes lenne megfelelő irányba terelni élete fonalát. Illetve nem pont ez a helyzet, mert szegény Nemo életének minden lehetséges szálán kemény drámák várnak rá, és csak egy kecsegtet az igaz szerelem reményével, de csak időlegesen. Ez a helyzet még egy keleti bölcsnek is kemény lenne, nemhogy egy 10 éves gyereknek, akinek élete egyik legfontosabb döntését kell meghoznia: elváló szülei közül melyikkel maradjon.

Kritikus vénájú nézők mondhatnák erre rögtön, hogy minden pillanat egy döntés, hogy lehetne néhány apró döntés alapján felvázolni valakinek a lehetséges életútjait, de a film koncepciója pont az, hogy az életben vannak kulcsfontosságú helyzetek, amik alapvetően határozzák meg a jövőnket, és az a nem mindegy hogy ezekben a helyzetekben mit döntünk, akármilyen aprónak is tűnik az. (A vállalkozó kedvűek most megállhatnak egy pillanatra gondolkodni, hogy mostani fejükkel visszanézve eddigi életükre, melyek voltak ezek az akkor kicsinek látszó, de később kulcsfontosságúnak bizonyult döntések, melyek a jelenlegi életpályára terelték, legyen az akár kapcsolattal, tanulmánnyal/hivatással, vagy lakóhellyel kapcsolatosak.) Nem tökéletes film (mint ahogy egyik sem az), de borzasztóan be tudja indítani az agyat. Ráadásul a rengeteg szál, és az ugráló szerkezet miatt első nézés után marad pár nyitott kérdés, így akinek bejön, az biztos hogy rövid időn belül még egyszer meg fogja nézni.

Jared Leto nagyszerűen hozza a sokrétű (illetve inkább sok különálló) karaktert. Jobb lenne ha kevesebbet foglalkozna a zenéléssel (30 Seconds to Mars nevű kellően felejthető rock együttesében), és többet  a színészkedéssel, mert a Requiem egy álomért, és a Harcosok klubja után ismét megmutatta, hogy a filmvásznon tényleg kiváló munkát tud végezni. 

2. A forrás (The Fountain, 2006): Egy Darren Aronofsky (Pi, Fekete hattyú, Rekviem egy álomért) által rendezett film, melyben a nők (egyik) bálványa, Hugh Jackman, és a pasik (sokadik) kedvence, Rachel Weisz játssza a főszerepet? Ez tuti befutónak tűnik. Ha lehetne filmekre fogadni, ezt megtettem volna (mondjuk büdzsé triplázósra). És nem. A 35 millió dolláros gyártási költségnek még a felét sem sikerült visszatermelnie, óriási bukó volt. A megjelenéskori kritikákat nem olvastam, de az IMDb-n mindenki ajnározza, és a 7.4-es pontszám is elég jónak tűnik.

Mi lehetett akkor a gond vele? Túlságosan elvont, túlságosan spirituális, túl filozofikus, túl szomorú talán? Mindenesetre szerintem egy kiváló film, vizuális költemény, amely olyan témákat boncolgat, mint az örök élet (illetve annak forrása), a szerettünkért való végsőkig küzdés, az elengedés, az utolsó ember élete és gondolatai, és még sok egyéb csemege az ilyen kérdések szerelmeseinek.

Sok kritikusnak a koherencia hiánya volt vele a fő baja. Az én olvasatomban a történetet nagyon egységes, szerintem a múlt, a jelen, és a jövő Hugh Jackman által alakított főhőse egy és ugyanaz a személy, tehát ha időrendileg egymás után pakolnánk a jeleneteket, akkor egy hosszú (vagy örök) életű ember főbb pillanataiba kapnánk betekintést. A mozi szomorkás-filozofikus hangulatát zseniálisan adja vissza az Painted Black együttes Inevitability című számának klippje (melyet a film alapján készítettek). 

3. Felhőatlasz (Cloud Atlas, 2012): Még egy bukott angyal, még ha nem is volt akkora zakó, mint A forrás (102 millió dollárból gyártották és 130-at hozott, de ebből az USA-ban csak 30-at.) Kapott rendesen a kritikusoktól, miszerint olyan, mint egy lufi (kívül szép, belül üres), se füle, se farka, meg hogy olyan mintha egy felszínes Coelho mű lenne stb. (Szegény Paulo bácsi akaratán kívül valószínűleg elég sokat ártott a New Age megítélésének, eleinte újszerű és frappáns, majd később újrahasznosított és klisés, megélhetési bölcselet-morzsa hegyeivel. Elég csak megnézni ezt a nagyon találó Coelho generátort...) 

Valóban nem egyszerűen befogadható film, ráadásul nem is túl akciódús, és itt már a közönség egy elég nagy hányadát elvesztette (főleg anya-országában, mint ahogy a bevétel is mutatja). Viszont nagyon szép keretet alkot 6 alfejezetének egymásba fonódó szerkezetével. Van ahol két fejezet/korszak között csak egy zenemű a kapocs (Felhőatlasz szimfónia), de van ahol egy karakter lesz az időben utána következő fejezet "Istene" (Doona Bae). A szereplők egy-egy emberi archetípus megtestesítői: Hugo Weawing (Smith ügynök / Elrond) a konspirátor, Bae a szent forradalmár (amolyan futurisztikus Jeanne d'Arc), Hale Berry a próféta, illetve Hanks a csatáit mindig megvívó nép egyszerű gyermeke stb. A film fő üzenete szerintem: minden mindennel összefügg, az emberek a téren és időn keresztül örökös kapcsolatban vannak egymással, és mindenkinek szerepe(i) vannak az életben, amivel előre (vagy éppen hátra, ha a dolgok úgy kívánják) löki az emberiség közös szekerét.

Aki nem vár világmegváltást, végső válaszokat, vagy bármi ilyen megfoghatatlan dolgot ettől a filmtől, és nyitottan nézi meg, annak szerintem tetszeni fog ez az eléggé sokrétű 3 óra, mely elgondolkodtató, gyönyörűen fényképezett, zseniális színészek alakítanak benne nagyot, több különböző szerepben, és még sokadik nézésre is nyújthat újat. Szóval nem érdemes a fanyalgókra hallgatni, ami jó az jó. A minden mindennel összefügg témakörre szintén ajánlanék egy zenét, amit szerintem értékelni fog, akinek bejött a film >> Tool: Lateralus. 

Ha van kedvetek kommentelni, kívácsi lennék, hogy kit mi fogott meg ezekben a filmekben, illetve aki utálta őket, annak mi volt a fő baja velük. A sci-fi toplista nemsokára folytatódik az elmúlt évtized (pontosabban 2006 - 2014) legjobb alkotásaival, ami már csak 7 elemű lesz, tekintve hogy a fenti 3 film is e csoportot erősíti, de a köztük lévő erős kapocs miatt érdemesnek tartottam így külön bemutatni őket.

Wancass