A Hobbit az a típusú film, amit mindenképpen moziban kell látni (ha lehet NEM 3D-ben) és nehéz róla kritikát írni, mert az senkit sem érdekel: a megrögzött fanoknak úgyis tetszik a többieket meg nem érdekli. Én azért írok róla amíg friss.
Azt előre bocsátom, hogy Gyűrűk ura trilógiának nagy rajongója vagyok, mindhárom film 10 / 10-es lett nálam néhányadik nézés után. (Bár  A király visszatérnél ez jóval tovább tartott, mert nagyon nehezen emésztettem meg a szellemhadseregnek hívott tömegpusztító fegyver kezelését a film végén, ami majdnem teljesen elvette az egész háború komolyságát...) 

Ami tetszett:

1. Hangulat: Jackson hihetetlenül érzi a fantasy hangulatot. Már az első képeknél átvált az ember fantasy üzemmódba, pedig csak egy kis város utcáját mutatják esőben. Nem tudom pontosan mivel éri el ezt a hatást, de ha csak a (mi világunkban is előforduló) tárgyakra fókuszálok, például egy kútra az első néhány képkockánál, akkor is megvan ez a másvilági érzés. A látvány a film egészében kifogástalan, (talán kicsit sok a CGI, de erről majd a negatívumok között.) Az alapanyagól való eltérés engem abszolút nem zavart, pedig nagyon sokan ezt kritizálták. Persze, egy vagy két filmben is meg lehetett volna ezt csinálni, de szerintem ezzel nincs probléma, ha minden más működne jól, akkor el lehetne nézegetni ezt világot jópár tíz óráig. Furcsa, hogy egy évadonként 24 részes sorozatra általában nem sajnáljuk az időt, viszont egy 3-szor 3 órás filmre igen, pedig sorozatként ez maximum egy fél évadot tenne ki...

2. Legjobb jelenetek: A Gyűrűk urához hasonlóan itt is sok olyan jelenet van, amivel a fantasy rajongók kipipálhatják néhány kedvenc al-témájuk legjobb vizuális megjelenítését (mint pl: legjobb kardpárbaj fővesztésig: Hegylakó (csekk); legjobb pajzsfal-harc: 300 (csekk); legjobb kalandozócsapat vs szörnyek harc: A gyűrű szövetsége (csekk) stb stb...). A teljesség igénye nélkül:

1. Legjobb varázsló vs démon varázspárbaj. Igen, Gandalf Szauron elleni küzelme szerintem jobb, mint a Balroggal való harca.
2. Legjobb vízi-üldözés: zseniális, a film egyik legizgalmasabb jelenete. Annyit mondhattak volna az elején, hogy ezek mágikus hordók és ezért nem süllyednek el vízzel telve, de ezen kívül csekk...
3. Legjobb tünde és törp (avatárok) versus ork hordák elleni harc. Szerintem kicsit talán jobban koreografáltak,  jobb dinamikájúak, mint a Gyűrűk ura hasonló harcai. Legjobb pókhordák elleni harc.
4. Leghangulatosabb (nem erdei) elf város bemutatás.
5. Legjobb sárkány ábrázolás.

3.  A törpék: Az első rész után sokan kritizálták, hogy a 12 törpének nincs igazi jelleme, olyan mintha egy törpe masszát néznénk különálló egyéniségek helyett. Erre csak annyit mondanék, hogy nem a 12 dühös ember törp című drámára ültünk be, hanem egy akció fantasyra, amiben ez a kidolgozottság bőven elég. Viszonylag sok hasonló témájú történetet olvastam eddig, de összesen nem tudnék összeszedni 12 féle törpe karaktert. Mindegyik szőrös, szeret vedelni, zabálni és verekedni, szereti az aranyat és a föld alatti folyosókat és utálja az orkokat. Mi kéne még? Thorin sem egy Harcpöröly Bruenor szinten kidolgozott karakter, de nincs is rá szükség. Szakállas gnóm legyek, ha ez nem elég ebben a műfajban. (Tényleg, a sötét elf ciklusból miért nem csinált eddig senki filmet?!)

4. Szereplők:  Martin Freeman nyújtja szerintem a legjobb színészi teljesítményt és karakterben is a legérdekesebb. Mennyivel jobb mint mondjuk Frodó a Gyűrűk urában, aki csak nyivákol, meg szomorúan néz és szinte semmilyen akcióban nem vesz részt. Ehhez képest Bilbó gondolkodik, harcol, bátor, jó beszólásai vannak és nagyon hobbitos.
Nekem Legolas karaktere és játéka jött még be nagyon: az igazi nagyképű, bicskanyitogató elfet hozza, pont azokkal a jegyekkel, amiért az emberek nem kedvelik a tündéket a fantasy világokban. Tökéletes megjelenítés és a 6 film együtt így egy árnyalt, jellemfejlődésen átmenő karaktert fog bemutatni.
Nem vitás, Beorn, a medve bőrváltó is nagyon jó entitás (hú ez nagyon szar volt), kár hogy nem szerepel többet, de persze a legjobb Smaug, aki gondolom eredeti nyelven (Sherlock hangján) még jóval nagyobbat üt.
Visszaszámoltam és 10+ leget írtam eddig (Leg-olast is belevéve). Azért nagy az árnyoldal is...

Ami nem tetszett: 

1. A harcoló felek: Nagyon kevés olyan rész van a filmben amikor igazán izgulni tudunk a főhősökért. A törpék és az elfek kvázi halhatatlanok. Amikor az orkokkal küzdenek olyanok, mintha minimum törpe és elf istenségek avatárjai mészárolnák a szerencsétlen halandó hordákat. Én legtöbbször az orkoknak szurkoltam, legalább valakit sebesítsenek már meg hogy kicsit komolyabbnak érződjön a küzdelem. Elgondolkodtam rajta, hogy hogy nézhetne ki egy beszélgetés a sikertelenül visszatérő ork csapatvezér, Bolg és a fővezér Azgog között:  

>Azgog: A küldetésed az volt hogy 120 ork harcossal megállíts 12 állig felfegyverzett törpét. Jelentést kérek! 
Bolg: Helyesbítenék nagyuram, 12 fegyvertelen törpét, mert egy tünde börtönből szabadultak, amikor rajtuk ütöttünk, mi pedig 142-en voltunk!
Azgog: Tehát 142 dicső ork harcos 12 fegyvertelen törpe ellen. Gondolom mindet megöltétek.
Bolg: Sajnos nem, de egyet valószínűleg súlyosan megsebesítettünk. 
Azgog: Hmm. Gondolom nem értétek utol őket, és csak nyilazni tudtatok. Így legalább veszteségeink sincsenek.
Bolg: Nem, nem... Közelharcba keveredtünk velük, de elvették a fegyvereinket és a 142-ből csak 15-en maradtunk Bár csak félakkorák mint mi, nagyon erősek és segített nekik két elf is. (Kihúzza magát és büszkén mondja.) Az egyiket fejbe vertem és elkezdett vérezni az orra. 
Azgog: (Lassan az arcához csap és csóválja a fejét.): Miért kell nekem amatőrökkel dolgoznom? A jövő évi rothasztott ló-agyvelő fejadag emelésedről lemondhatsz...

Azgog később Szauron előtt: Szauron nagyúr. Gondos kalkulációkat végeztem, összevetettem csapataink és az ellenség harci teljesítményét és arra jutottam, hogy Erebor elfoglalásához körülbelül négymilliárd harcedzett ork harcosra lesz szükség.

Ugyanez egy kiegyensúlyozottabb fantasy történetben:

Bolg: A 12 szakállas fattyból 11-et a vargokkal zabáltattunk fel, egy megszökött kampós nyílvesszőinkkel a hátában. 
Azgog: Egy megszökött? Az agyvelődet az epéddel fűszerezve fogom megenni te goblin-trágya!!! (És teszi azt...)  

Az orkok teljesítménye kábé olyan, mint a Brian életében a római osztagé, akik 5 percig kutakodnak egy 20 négyzetméteres szobában, ahol 10 felkelő bújkál (nem túl jól) és amikor kijönnek ennyit mondanak: "Ezt a kanalat találtuk." Tehát szegény orkokon kívül soha senki nincs igazi veszélyben  a filmben és ez nagyon gyilkolja a hangulatot.

2. Felesleges jelenetek: A 161 perces játékidőben van egy csomó jelenet, ami más film esetén maximum a rendezői változat extra kiadásának rajongói változatába fért volna be. A teljesség igénye nélkül: a teljes törp-tünde szerelmi szál (erről többet nem írok, mert amúgy is érzi mindenki mennyire szar volt); Gandalf Radagasttal bénázik Dol Guldurnál; A Bard-os jelentek kábé fele; a sok caplatás. Bár ez utóbbi még elviselhető lenne, mert a főhősök szép tájakon mászkálnak, de mégsem egy Új-Zéland örökségei természetfilmre ültünk be.
Volt viszont pár, amiből szívesebben néztem volna többet: a Beornos jelentek és a Bakacsinerdei tündék városa és a Smaug-Bilbó párbeszéd. Ezek nagyon ott voltak és inkább ezekkel tölthették volna a 161 perces játékidőt a fentiek helyett.

3. Smaug csapdába csalása: Ezzel a szállal volt jópár problémám. Amíg a Bilbó-Smaug párbeszéd zajlott, addig érezhető volt a feszültség, talán ez volt a film legjobb jelenete, viszont amikor a törpék kitalálták, hogy csapdába csalják a sárkányt, nagyon szétment a hangulat. Egyrészt egy ilyen ősi és okos lényt mint egy sárkány ne lehessen már azzal terelni, hogy néhány törpe futkos körülötte és "Itt vagyok!" kiáltással csalogatják. Ezzel kvázi arcon köpik a korábban felépített félelmetes sárkány-karaktert. A másik probléma az, hogy a törpék mikor találták ki és építették meg a csapdát, amivel csapdába ejtik Smaugot? Egy ilyen bonyolult csapdaszerkezet létrehozása 100 jó törpe mérnöknek is heteibe tellene. (Arról nem is beszélve hogy mennyi értelme volt a dolgnak, mert ezzel maximum egy kellemes forró fürdőt adtak a szörnynek, ami megintcsak elveszi egy 20 perces jelenet komolyságát, főleg hogy már a film felénél pontosan elspoilerezték, hogy hogy fog meghalni szerencsétlen szárnyas gyík a harmadik részben...)

4. Effektek: Általános 3D szindróma: szinte alig volt rész, ami 3D-ben mutatott valami extrát, viszont a színvilág így sokkal rosszabb, mint normál módban. Remélem az alkotók rájönnek előbb utóbb, hogy a legtöbb film digitális 3D-ben sokkal bénábban néz ki, és csak a tényleg arra érdemes filmeket fogják így tolni. A magyar szinkron több mint borzasztó volt. A sárkány szájából elhangzó "Nem semmi!" és hasonló kifejezések rombolták a hangulatot rendesen. Plusz több feliratos filmet a mozikba!! (Mondjuk ez pont megy feliratosan is, csak kevésbé barátságos időpontokban.) 
A CGI nekem túl sok volt. Ha jól tudom körülbelül 500 millió USD volt a költségvetése a 3 részes projektnek, ami duplája a Gyűrűk ura trilóga büdzséjének. Sajnos ez a pénz főleg CGI-ra ment, a legtöbb orkot, sőt sok jelenetben a lovakat is rajzolták, ami jelentősen elvett a látványból. Plusz Beorn medve alakjában távolról úgy nézett ki mint egy teleszteroidozott szőrös tehén. Miért nem egy nagy medvét használtak a gépi grafika helyett?
A CGI-t maximum a látvány erősítésére szabadna használni, olyan elemek esetén, amit nehéz maszkírozással megcsinálni (pl: sárkány), de csak ezeknél! Ez a Gyűrűk ura trilógiában nagyjából rendben is volt, gondolom a visszafogott költségkeret miatt. Szerintem ha Peter Jackson leforgatná az Aliens vagy az eredeti Csillagok háborúja trilógia remake-jét sokkal szarabbul nézne ki, mint a 20-30 évvel ezelőtti eredeti verzió...
A film vége is elég furcsa volt, amikor bejött a végső fekete képernyő azt hittem, hogy csak valami hosszabb szünet van két jelenet között. Semmi lezárás nincs, ami a Gyűrűk urában ment mindhárom rész végén rendben volt, az sajnos itt szintén nem működik. (Plusz a főcímzene is borzasztóan oda nem illő és harmatgyenge volt.)  

Összegzés: Egyszer mindenképpen nézhető (fantasy fanoknak kötelező), sőt moziban - kizárólag 2D-ben és eredeti nyelven - nézendő alkotás, de csak halvány árnyéka az első trilógia bármelyik filmjének. Azoknál már a vetítés végén azon gondolkoztam, hogy mikor fogom újra megnézni, ennél viszont a főcím alatt a film hibái pörögtek a  fejemben. Lehet hogy kicsit vissza kéne venni Jackson költségvetését és akkor visszatérne a CGI-ról a maszkmesterekhez, plusz adni neki valami nagyobb terjedelmű fantasy filmötletet.

7.5 / 10 pont

Filmötlet: Kedves Jackson úr. Ajánlanám figyelmébe a Heroes of Might and Magic univerzumot, aminek eddigi megfilmesítését tudtommal még senki sem vette elő. Az első Gyűrűk ura trilógiához mérhető epic fantasy-t lehetne belőle forgatni, ahol a főszálon két szövetség háborúja (pl: emberek & varázslók frakciója küzdene az élőhalottak és boszorkánymesterek ellen) a mellékszálon pedig két hős (persze egymás nemezisei) mindent eldöntő relikvia kereső küldetése bontakozhatna ki. Már látom is lelki szemeim előtt, ahogy egy titánokból, nagákból és griffekből álló sereg küzd elkeseredetten az özönlő csontvázharcosok, lícsek, mantikórok és sárkányok ellen...

Egypercesek még, még, méég... Sokkal könnyebb időt szakítani ilyen rövidebb bejegyzésekre, úgyhogy a jövőben egyre többet fogok írni belőlük.

The Raven (2012): Milyen jó film lehetett volna ebből: Poe élet (illetve halál)rajzi története, utolsó napjainak misztikus bemutatása. Mindez John Cusack-kel a főszerepben egy sorozatgyilkosos thriller formájába öltve. Kultfilm lehetett volna, minden darkos "apjáról"...
Sajnos nem így lett. Az egyik fő probléma vele az, hogy az alkotók mindent bele akartak zsúfolni és így egy nagy  inkoherens katyvasz lett az egész. Benne vannak a híres Poe történetek, A kút és az ingától kezdve A vörös halál álarcáig és még ezek működnek a legjobban. De csak úgy hozzávetőlegesen, mint egy Poe referencia módjára vannak bemutatva, hogy legyen ilyen is de nem nagyon hagynak időt, hogy beleéljük magunkat.
A többi rész viszont nagyon gyenge. A szerelmi szál borzalmas, semmi kémia Poe és Emily (avagy Cusack és Alice Eve) között. Igazából nem is érti az ember, hogy ezt a két "szerelmest" mi köti össze, mintha egy depressziós holló nászát látnánk egy unalmas paradicsommadárral. A fő thriller szál nem izgalmas, a végső csattanót elég hamar ki lehet találni. Nem így a főgonosz személyét, akire persze megy a fejünkben a találgatás egy darabig, aztán unalomba fullad és amikor kiderül hogy ki az, igazából semmi különösebb reakciót nem vált ki. Cusack alapvetően jó színész, de valahogy nem tud azonosulni Poe darkos oldalával, inkább csak a meg nem értett, csóró művészt hozza, de ennél ide több kellett volna szerintem. Szóval teljes mértékben kihagyható és felejthető film, csak vad Cusack rajongóknak, vagy sorozatgyilkos krimi nagyfogyasztóknak ajánlott. A rá fordított idő helyett inkább néhány Poe novella elolvasását javaslom. 4.5 / 10 pont

The Player (1992): Furcsa, hogy csak most futottam bele ebbe a filmbe. A magyar királyi televízió a 90-es években kifejezetten szerette leadni az ilyen jellegű vicces krimi-vígjátékokat, ez viszont szerintem nem volt műsoron (vagy csak elkerült...)
Mondjuk annyira tele van Hollywoodi utalásokkal, hogy tizenpár évesen sok mindent nem is tudtam volna kezdeni vele, érdemes hozzá látni jópár(száz) klasszikust, hogy megfelelően élvezhető legyen. A történet egy hollywoodi producerről szól, akinek az a fő feladata, hogy forgatókönyv írókat hallgat meg (évi több ezret) és ebből választ ki kb 10 ötletet megvalósításra, ezzel viszonylag sok haragost szerezve magának, amiből a vélt és valós bonyodalmai fakadnak. Zseniális írói ötlet az írók Hollywood-általi bedarálásáról írni. Rengeteg utalás van benne, főleg noir klasszikusokra, nagyon sok a jól elhelyezett kameo és Tim Robbins mint tenyérbemászó filmproducer ismét zseniálisat alakít. (Mondjuk nem is emlékszem, hogy bármelyik filmjében akárcsak közepes szintre süllyedt volna, szerintem neki van a legnagyobb szerepe van abban is, hogy a Remény rabjai ennyire elismert film lett és már évek óta vezeti az IMDB toplistát.) A befejezés kiemelkedő és kifejezetten nem Hollywoodi, sőt az egész film erős görbe tükröt tart az álomgyár elé. Kötelező darab. 8 / 10 pont

Bűvészekről szóló vígjáték, a maga témájában egyedülálló. A főszereplő, többek között a 40 éves szűzből ismert Steve Carell nekem borzasztóan kevés. Nagyon nem tudja hozni a humort (bár nem is rá épül a legtöbb poén), de a drámai és érzelmes szálakon is nagyon elhasal szerintem. Sajnos szintén nagyon gyenge a női főszereplő, a Dr House sorozat 13-asa, az egyébként látványnak kimondottan üdítő Olivia Wide. Nem rossz, inkább csak semmilyen. Ami a filmet mégis nézhetővé teszi, azok a mellékszereplők: 

1. James Gandolfini: A Sopranos (Maffiózók) című kiemelkedő sorozaton kívül én még nem láttam semmiben, ami nagy kár, mert nagyon jól hozza az arrogáns milliomos karakterét. Sokkal több vicces beszólása van, mint a főszereplőnek, pedig csak néhány percet szerepel a filmben.

2. Steve Buscemi: Itt nem adja annyira szokásos formáját, mint a többi filmjében, (ez inkább csak amolyan levezetés lehet neki két Boardwalk Empire évad között), de azért jön néhány szokásos cinikus és pár bénázós poén. Én már az arckifejezéseitől is jobb kedvre derülök.

3. És a legjobb: Jim Carrey. Kicsit ambivalens vagyok korábbi munkásságát illetően. Nekem eddig inkább drámai szerepei jöttek be (Truman Show; Eternal Sunshine...; Man on the Moon stb.) és az Ace Ventura szerű bohóckodásai kevésbé, bár azt elismerem, hogy komikusnak is nagyon jó. Viszont amit itt hoz, az elviszi az egész filmet. Ő játssza a nemezist, a nagy ellen-bűvészt, aki nem trükközni akar, hanem sokkolni. Ha megjelenik, akkor rögtön rámjön egyfajta nevetéssel ötvözött elborzadás. Hatalmas átéléssel játszik. 
Szerintem a film legerősebb üzenete is nála van és nem a főszereplő Carellnél. Utóbbi üzenet, hogy a kiégett, nagyképű bűvész hogy lesz ismét szerethető és szerény, kicsit elcsépelt. Viszont a Carrey féle szál, miszerint az embereket egyre kevésbé érdekli a kulturált szórakozás, csak attól érzik jobban magukat ha sokkolják őket valami undorító / brutális / véres jelenettel, mai társadalmunk egyik legerősebb problémáját veti fel. Ma nem elég jó ételt adni, íz és illat orgiát kell adni, nem elég zenélni, hangorkánt kell adni, nem elég szórakoztatni, sokkolni kell! Mindennek színesebbnek, szagosabbnak, hangosabbnak, sokkolóbbnak kell lenni mint korábban és így lassan érzéketlenné válnak az emberek mindenre és emiatt tovább kell növelni a fokozatot. Carrey ezt nagyon jól jeleníti meg, karaktere nem csak komikus, hanem ezért (szerintem tudatosan) drámai is. (Ezt a jelenséget egyébként tökéletesen írja le Tool Stinkfist című száma, érdemes meghallgatni és elmerengeni mélyebb értelmén...) 

Alapvetően nem egy kiemelkedő film, inkább ok, bár a 2013-as vígjátékok mezőnyében valahol az élbolyban van. Nem elnyújtott, van benne néhány nagyon erős poén (a vége például kifogástalan) és kiemelkedőek a mellékszereplők. Aki gyerekkorában látott David Copperfield show-t annak egyszer mindenképpen érdemes megnézni és persze azoknak is, akik csak egy korrekt vígjátékot szeretnének látni.

6.5 / 10 pont   

Lépj be az ürességbe, avagy egy drogdíler lélekvándorlása.

A filmet Gaspar Noé rendezte, aki az Irreversible (Visszafordíthatatlan) című - szintén borzasztóan nyomasztó, de kihagyhatatlan - alkotást is elkövette. Ennek az embernek van egy iszonyat beteg képe a világról, legalábbis ebből a két filmjéből az jön le, hogy szerinte az emberekbe alapvetően nagyon gonosz dolgok vannak belekódolva és alapvetően még egy nagyon kezdetleges fejlődési stádiumában vannak (ami lehet hogy így is van persze). 

Az Éhezők viadala történetfolyamból készített második film szerintem jobb lett mint az első, pedig az is egyedi és nagyon látványos akció sci-fi (illetve negatív utópia) volt. A Catching fire első fele kifejezetten nyomasztó, egy sötét diktatúra működését ábrázolja a kényszer-roadshowzó főhősnő szemszögén keresztül. Jennifer Lawrence nem véletlenül nyert Oscart (pfha - mintha az bármit is számítana), kifejezetten mélyen ábrázolja karakterének drámáját, a hős nélküli hőst a szerelem nélküli megjátszott szerelmest. A legjobb az benne, hogy nem akar sem ő, sem a rendező akcióhőst csinálni belőle, inkább empatikus képességeit használja a túléléshez.

A film vége viszont nagyon elharapott, pedig lévén közel 2.5óra időtartamú, nyugodtan elvarrhatták volna rendes(ebbe)en is. Sajnos a szokásos Hollywoodi szitu állt elő - a történet vége csak előkészítése a széria következő részének, így magában nem teljesen állja meg a helyét. Ennek ellenére mindenkinek ajánlott, aki szereti a jó (negatív) utópiákat erős drámával és akciójelenetekkel vegyítve vagy szerette a könyveket. Nekem nagyon bejön a széria, de jobb lenne ha egyes részei önmagában is jobban megállnák a helyüket.

8 / 10 pont

Ennél a filnél nagyon adja magát egy "Hogy végződhetett volna" bekezdés (Spoiler!): a lázadók szerintem borzasztóan elbonyolították a dolgot és nagyon sok embert áldoztak fel feleslegesen. A történet végén a főhősnő oldalán volt a regeteg ember a külső körzetekből, a játékosok fele és még valaki, aki az egész lázadást vérmentesen megnyerhette volna: a Játékmester. A történet végén többször volt egyedül a Panemi társadalom elnyomásának fő szimbólumaként szolgáló Elnökkel és emellett a játék üzemeltetése miatt elég komoly technológiák álltak rendelkezésére. Egyszerűen annyit kellett volna csinálnia, hogy néhány forradalmár-társ segítségével csendben megöli az elnököt, elrejti a hullát (akár a játéktéren). Ezután a játékban is használt illúziók segítségével kiadja magát az elnöknek. Mint egy bűvész oldaná meg a dolgot, közel persze nem mehetne senkihez a jövőben, de játékmester lévén könnyel el tudná hitetni. (Hasonlóképpen az Equilibrium című film vezetőjéhez, bár ő pont rosszra használta ezt a trükköt...) Innentől jöhetne a lassú átmenet, amikor a diktatúrából kis lépésekben egy jóval demokratikusabb közeget teremtenének a javak egyenlőbb elosztásával és a hadsereg lassú lefegyverzésével. És természetesen így nem is rombolnák le a 12-es körzetet, megölve annak legtöbb lakóját. Sajnos ezek a lázadók a lázadás kevésbé kreatív és sokkal véresebb útját választották, de így legalább lesznek még további filmek is.

Még néhány film(vígjáték) amit láttam mostanában, de hosszabban nem akarok írni róluk, mert vagy túl "mainstream"-ek, vagy nem tetszettek annyira, hogy ennél többet foglalkozzam velük:

Monsters University: Szerintem túl sok mostanában az alapvetően felnőtteknek szóló rajzfilm. Ezt a történet is nehezen adható el gyerekeknek, mert ők sok mindent nem tudnak kezdeni az egyetemi élmények rajzfilm verziójával. A grafika rendben van, a karakterek ugyanolyanok mint az első részben, de a sztori egy - már megint egy verseny, ahol brutális hátrányból indulunk aztán majd jól megnyerjük... Kicsit csavarnak rajta persze, de annyit nem hogy izgulni lehessen vagy akár szimpatizálni az egyszeművel vagy a nagy kékkel. Viccesnek meg sajnos ez sem vicces. Inkább egy Futurama rész, abban jóval több ötlet és humor van... (4.5/10).

We're the Millers: Egy piti drogdílernek hirtelen megváltozik az élete, amikor akarata ellenére csempésszé kell válnia. Most hogy vége lett a Weeds című hasonló témájú sorozatnak, a film készítői úgy gondolták, hogy hátha lenne közönség egy ilyen jellegű filmre is. Amúgy lenne is, ha igényesen lenne elkészítve, és a Weeds-hez hasonló erőteljes, de nem undorító poénokat megfelelő mértékű drámával kevernék. Sajnos itt a legerősebbnek gondolt poénok inkább az undorító irányba mennek el. Néhány példa: pókcsípés miatt teniszlabda méretűre duzzadó zacsi, mexikói rendőr lepippantós lefizetési kísérlete, a sátras mellfogdosós jelenet --> MINEK? egyik sem vicces, inkább erőltetett. A drámai vonal gagyi, erőltetett és erőtlen. Aniston garázs-beli sztriptíz jelenete viszont kifejezetten jó volt, ha másért nem ezért, illetve a Másnaposokból ismert Ed Helms néhány tényleg vicces jelenetéért talán egyszer érdemes volt végigkínlódni. (4/10)

This Is the End: Érdekes darab. Aki szereti a stoner vígjáték zsanr-t,és jóban van Seth Rogen, James Franco (Ananász express), Jonah Hill (Superbad) vagy Danny McBride (Eastbound & Down) munkásságával az szerintem szeretni fogja ezt az agymenést, amiben ez a teljesen idióta csapat a Jelenések Könyvének világvégéjén megy keresztül a maga agyhalott, önpusztító, de nagyon vicces módján. Az ilyen jellegű filmekhez mindenképpen szeretni kell valamennyire a humor kevésbé magasztos formáit, de aki túl tud lépni azon, hogy itt nem Monty Pithon szintű felépített és mondanivalóval rendelkező poénokat fog látni és jól tud szórakozni ilyen - részben altesti folyamatokat is bevonó - idétlenkedéseken is, az elég jól fogja érezni magát. Érdekes lehet párhuzamba állítani a fent ecsetelt We're the Millers undorítóba csapó poénkodásait és jelen film hasonló megközelítését a nevettetéshez. A nagy különbség a kettő között az, hogy ezeknek az arcoknak jól áll ez a fajta idiótaság és jók is benne, míg a Millerék főszereplői borzasztóan nem illettek ilyen helyzetekhez és poénokhoz és bénán is csinálták. Röviden: akinek tetszett az Ananász expressz annak tetszeni fog ez is. A vége felé a látvány is korrekt vígjátékhoz képest és sok a jól eltalált kameo (pl: a baltával hadonászó Hermione hatalmas; de Michael Cera- a Miley Cirus jelenséget kifigurázó - kokainmámoros ámokfutása is rekeszizom-rengető:) (7/10)  

Néhány film amit láttam mostanában, de hosszabban nem akarok írni róluk, mert vagy túl "mainstream"-ek, vagy nem tetszettek annyira, hogy ennél többet foglalkozzam velük:

World War Z: Brad Pitt zombi-apokalipszis filmje nagyon jó mozi élmény volt, látványos, izgalmas és végig lekötött. A könyvet nem olvastam (még), bár mostanában kicsit elegem van a zombis témakörből, uh egy darabig nem is fogom. Furcsa, hogy a mainstream média mindig elővesz valami élőhalottat. Egy jó darabig a vámpírok voltak soron, de úgy látszik, hogy az alkonyat sorozat sikeresen tarkón lőtte a korábban elég jó anyagokat kitermelő témát. Az interjú a vámpírral, az Underworld sorozat, a Zombieland vagy például a Penge trilógia szórakoztató darabok voltak, de a borzasztó Alkonyat széria után már minden 14 év feletti néző szomorúan ingatja a fejét, ha meghallja a vámpír szót.
Most a csapból is a zombik folynak, aminek egyik élenjáró terjesztője a The Walking Dead sorozat. Mivel a zombikból nehéz lenne érdekes, mély személyiséggel ellátott karaktereket faragni, ezek a néznivalók vagy viccesek és drámaiak vagy csak simán drámaiak. A horror rész legtöbbször elveszik belőlük, ritkán vannak nagy ijesztegetések, inkább a "gore" jellemző rájuk. (Erre nincs jó magyar szó, a trancsírozóst szokták talán használni, de én inkább undorítónak fordítanám...)
Ha valamiben kiemelkedő a World War Z, akkor az talán az az újítás, amivel hozott egy kis izgalmat a zombi zsánerbe úgy, hogy közben kihagyta az undorító, belekben tocsogó elemeket.  A sztori nem kifejezetten csavaros, de egy egyedi szomorkásan (de nem undorítóan) apokaliptikus hangulata mindenképpen van a filmnek. Brad Pitt jót, de nem kiemelkedőt alakít benne, a látvány viszont nagyon ott van és az első 20-30 perc családi menekülős rész nagyon behúzza az (erre fogékony) nézőt.
Akinek elege van a The Walking Dead féle zombis drámázásból, de valamiért érdeklik ezek a lények (pl mert sokat játszott a Heroes of Might and Magic 3-ban a Necropolis oldalán), annak mindenképpen ajánlott. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy melyik lesz a következő élőhalott akit elővesz a mainstream média, ha az emberek megunják a zombikat. Én például a lícseket javasolnám, mert varázsló élőhalottas fanatasy szerintem még nem sok volt, és egész érdekes dolgokat lehetne kihozni mai technikával, de egy csontváz-sárkány raj repülését is elnézegetném, valami komolyabb epic-fantasy-háborús filmben... 8 / 10 pont    

G.I. Joe Retaliation: Közkatona János legújabb kalandjai kifejezetten kellemes csalódás volt. Minden tekintetben eltúlzott és nem túl bonyolult a sztori, de az idei akciófilmek közül szerintem kiemelkedik. Sokkal jobb mint pl a Fast and Furious 6, amiben szintén az egyre jobban szétgyúrt "The Rock" játszik. Utóbbiban csak a kocsik voltak jók, előbbiben viszont a nagyon szépen megkomponált közelharci jelenetek mellett egészen szerethető karakterek, sőt még némi jellemfejlődés is van. 6.5 / 10 pont

Pacific Rim: Szerettem volna szeretni ezt a filmet, de sajnos nem sikerült. Imádom a jó animéket és ez az egyik legjobb anime sorozat, a Neon Genezis Evangelion alapötletére épült --> relytélyes óriás szörnyek vs emberi idegrendszerrel összehangolt óriás robotok. Sajnos történetvezetésben és fordulatokban meg sem közelíti annak színvonalát. Előzetesen a színészválasztást is jónak gondoltam. A Sons of Anarchy főszereplő Charlie Hunnam és a Wire / Luther főszereplő Idris Elba sorozataikban kiemelkedőek, de itt nagyon halványat alakítanak, igazából karaktereik annyira sablonosak, hogy sokkal többet nem is lehetett volna kihozni belőlük. Még egyik kedvenc karakterszínészem, Ron Pearlman (Hellboy, Sons of Anarchy) is szerepelt a filmben, de karaktere teljesen felesleges a történet szempontjából, bár ő legalább visz a filmbe némi humort. Del Toro rendezésétől és látványvilágától is többet vártam, sajnos nyoma sincs a Hellboy-ban vagy a Faun labirintusában látott iszonyatos erejű dark fantasy agymenéseknek. A harcok itt túl közeliek, alig látszik valami, a szörnyek távolról jól néznek ki de a köréjük kerekített történet sablonos és erőltetett. 131percet semmiképp sem ér meg ez a film. Max otthon érdemes átpörgetni a jobb jeleneteket. 5.5 / 10 pont

"Az iskolával az a gond, hogy gyakran azzá válunk, amit tanulunk. Ha például szakácsnak tanulunk, szakácsok leszünk. Ha jogot tanulunk, ügyvédek leszünk, ha autószerelést tanulunk, autószerelők leszünk. Ez azért baj, mert megfeledkezünk saját vállalkozásunkról. Sokan azzal töltik az életüket, hogy valaki más vállalkozásával törődnek és őt teszik gazdaggá."
/Robert Toru Kiyosaki/

illetve

"Alcohol is bad, MmKey!?"
/Meki bácsi, iskolapszichológus - South Park/

Infók: Származás: Anglia; Kiadás éve: 1954; Magyar cím: Hobson és lányai; Rendező: David Lean; Főszereplők: Charles Laughton, John Mills.

Röviden: Tanmese egy rossz apáról, egy jó kapcsolatról és a kapitalizmus ideáljáról.

Mi tetszett és mi nem:

1. Tanmese egy apáról: A film alapvetően egy apa és lányai kapcsolatról szól. Mr Hobson korán elvesztette feleségét, így ő felelős lányaiért, bár ahogy a film során kiderül, az élet legtöbb területén leszerepelt, inkább lányai felelősek őérte.
Ezzel a karakterrel az a fő problémám, hogy abszolút nem szerethető. Bár egy nagyon jó színész játssza (Charles Laughton, aki az eredeti 1960-as Spartacus filmben játszotta Gracchus szerepét nagyszerűen), karaktere teljesen karikatúraszerű, nincs egy ok, amiért szimpatizálhatnánk vele és nincs jellemfejlődés sem a film folyamán. Egy önfejű, múltban ragadt alkoholista, aki ostoba (elvetelen) elveiből lányai és saját egészsége kedvéért sem enged. A karakter alkoholmámoros víziói és esetlenkedései a film leggyengébb pontjai szerintem. Lányaival való kapcsolatában az egyetlen fejlődés az, hogy legnagyobb gyereke megtanulja ügyesen manipulálni őt. A tanmesének ez a része így kicsit gyenge, hacsak valaki észre nem veszi benne önmaga karikatúráját...

2. Tanmese egy kapcsolatról, ahol a nő hordja a nadrágot. A 2010-es években ez azért nem olyan nagy szó (elég csak szétnézni ismeretségi körünkben), de 60 évvel ezelőtt, amikor sok nő fő dolga az volt, hogy meleg vacsorával várja a férjét, még biztosan eredeti ötlet lehetett. Érdekes viszont ennek a ("szerelmi") szálnak a fejlődése. A történet elején, az irányítást kezébe vevő főhősnő, Maggie kisasszony, szinte anyja Williamnak, akinek szüksége is van az anyai bátorításra, mert magától a pincében robotolna élete végéig. A film vége felé a kis Willie felnő és viszonylag egészséges kapcsolatot alakít ki céltudatos feleségével. Tanulság: mindegy hogy ki viseli a nadrágot egy kapcsolatban, mindig legyen valaki aki kezében tartja a dolgokat.    

3. Tanmese a kapitalizmus ideáljáról. Röviden ez a tanmese-szál arról szól, hogy William Mossopot leendő felesége kiszabadítja a nagyvállalati szemléletet képviselő, részeges és tulajdonképpen már semmihez sem értő Mr Hobson karmai közül, és közösen létrehoznak egy jól működő kisvállalatot. Talán valóban ez lenne a kapitalizmus ideális működése: mindenki, akinek van valamihez tehetsége (szakértelme, tudása) azt saját maga javára használná azt fel, anélkül, hogy lenyomnák, kihasználnák és fillérekkel fizetnék ki. (És persze a saját biznyicben a motiváció is sokkal nagyobb.)
Legtöbbször mi hiányzik ehhez? Egy gyakorlatias vezető, aki megmutatja, hogy használjuk fel megfelelően tehetségünket. A filmben ez az anya/feleség/"szellemi" vezető szerepét betöltő főhősnő. Valljuk be, nem lenne rossz, ha a való életben is több ilyen személy lenne, aki segítene kiaknázni a másokban szunnyadó rejtett potenciált. (És most nem a vállalati tanácsadókra / life-coachokra / cégnyitási ügyintézőkre gondolok, hanem valami jóval életszerűbb és hasznosabb segítségre.) 

4. Meseszerű elemek 

• A legkisebb királyfi legidősebb hercegnő szál. Kicsit megcsavarva bár, de a történet egyik legfontosabb szála erre a régi mese-elemre épül. Már csak az "Úgy szeretlek apám, mint az emberek a sót." mondat hiányzik, amikor húgai csak érdekből vállanák beteg apjuk gondozását, míg a legidősebb lány az egész család jövőjét a vállára veszi.
• "Alcohol is bad, MmKey!" - 3szor kerül elő ez a fonal egyre erőteljesebben. Először a józan Hobson úr látja meg az ezt üzenő táblát, aztán a részeg Hobson, és utána le is esik egy mély pincébe. Harmadszor az orvos mondja anti-hősünknek, hogyha tovább  halad az alkoholizálás rögös útján az felér egy közepesen gyors öngyilkossággal.  (Azt azért hozzá kell tenni, hogy szegény Hobson úr az egész filmben nem ivott feleannyit sem, mint egy átlagos egyetemista egy hétfő délelőtt...)
• Meseszerű képek. Többször előjönnek meseszerű víziók a film folyamán, sokszor az alkoholmámorral összefüggésben. Már-már Félelem és reszketés Las Vegasban-i érzésünk támadhat, amikor főhősünk másnaposan egy hatalmas kék egérrel kezd el szemezni. A hold kergetése is meseszerűen metaforikus. De ilyen például a pincebeli műhely is, ahonnan, mint kis törpe a bányából tör elő (a végére mindent megszerző) Forrest Gump Will Mossop.

Összegzés: Nem kihagyhatatlan film, de a hangulata és a főszereplő pár kapcsolatának fejlődése érdekes. Ha szereted a régi angol tanmeséket, vagy érdekel egy - több mint fél évszázados - film a feminizmus vagy a kapitalizmus aranykoráról, vagy szimpatizálsz Meki bácsi kőegyszerű érvelésével, (MmKey), akkor ez a te filmed. Ha nem, akkor nézz inkább valami tartalmasabbat. (6.5/10). 

Héj Dibi, hol a söröm - link: http://www.imdb.com/title/tt0047094/

"A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték." 
/Berkesi András/

Infók: Származás: USA; Kiadás éve: 1934; Magyar cím: A cingár férfi; Rendező: V. S. Van Dyke; Főszereplők: William Powell és Myrna Loy.

Röviden: Az egyik első (magán)nyomozós sorozat, gyilkosságokkal, sok fordulattal és humorral. A cingár férfi további 6 filmben tért vissza a vászonra.

Mi tetszett: 

1. Filmszínház: A hangosfilm korszaka 1927-ben kezdődött, így A cingár férfi, ha nem is az úttörők egyike, mindenképpen a hangosfilm aranykorából származik. Bár ez nem az első bűnügyi mozgókép (Fritz Lang M című  1931-es alkotása sok szempontból megelőzte) saját műfajában, a krimi-vígjátékban mindenképpen az egyik élenjáró alkotás. Ebben korszakban nem véletlenül hívták a mozit filmszínháznak. Ez a történet például szinte egy az egyben színre vihető (ami meg is történt), kevés helyszínnel és a színészi játékra fókuszálva működik. 

2. Szereplők: A húzó név az akkoriban egyre ismertebb, részben ír származású William Powell volt, akinek A cingér férfi sorozat adta meg a nemzetközi elismertséget. Bár korábban több néma és hangos filmben is játszott, itteni találkozása Myrna Loy-jal gyümölcsözőnek bizonyult, összesen 14 filmben játszottak együtt (bár a való életben soha nem lettek egy pár.) Powell egy kitartott, alkoholista, visszavonult nyomozót játszik, aki felesége (Loy) kérésre kezdi el felgöngyölíteni az alaptémául szolgáló gyilkosságokat. A film nézése közben már attól rámjött a nevető-görcs, ha Powell arca megjelent a képernyőn. Vérbeli komikus, az alkoholistát nem túljátszva, hanem kimondottan finom humorral adja elő. A többi színész is nagyon rendben van, akit még ki lehet emelni, az a kőarcú nyomozó, Nad Pendleton.

3. A történet: Kifejezetten bonyolult, még detektívsztorihoz képest is. Bár vannak benne túl gyorsan elvarrt szálak, egy erősebb Sherlock Holmes történet szintjét mindenképpen üti, ami nem rossz teljesítmény egy II. világháború előtt készült filmtől. A beszólások és a képi poénok is hasítanak a Powell, Loy és Asta (szófogadatlan terrierjük) hármassal az élen.

Mi nem tetszett: A film legnagyobb része prögős párbeszédekre épül. Ez a lendület a történet kétharmadánál viszont kicsit megtörik, amikor 5 percig alig történik valami, és csak néhány mondat hangzik el.
A másik dolog ami nem tetszett az az, hogy a történet viszonylag komplex és nagyon sok szereplős, de a szereplők nagy részére a filmben többnyire csak hivatkoznak nevük alapján, képernyőn keveset szerepelnek, így nincs idő megszokni őket. Ezért az ember az elején sokszor nem is tudja kiről van szó. Legalábbis, nem angol anyanyelvű fül számára a sok Dorothy, Mimi, Mr Jorgenson, Nunheim, MacCaulay, Mr Tanner, Mr Wynant, Tomi, Julia és Mr Morelli nagyon egybefolyik, sokszor nem tudni, hogy kinek ki a kije. A történet vége felé kitisztul a kép, de a teljes tisztánlátáshoz mindenképpen kétszer kell megnézni a filmet és - bár lehet hogy ez is volt az alkotók szándéka - ez mindenképpen hátrány szerintem. 

Vélemény: Aki szereti a jó krimiket, ne hagyja ki ezt a filmet. Érdemes viszont pihenten megnézni és már az elején figyelni arra, hogy ki kicsoda, mert könnyen el lehet veszíteni a fonalat. Összesen 90perc játékidejű tehát kb annyi időt igényel, mint két átlagos sorozat rész, ennyit pedig mindenképpen megér. (7,5/10, de újranézés után még mehet feljebb.)

Hogy végződhetett volna (Spoiler): A film vége felé már mindenkire gyanakszunk, szinte a teljes szereplőgárdát lecsukatnánk a gyilkosságok miatt. Érdekes fordulat lenne ha kiderülne hogy az eredetileg is gyanúsított Mr Wynant csinálta a két gyilkosságot és saját halálát is megrendezte utána. Mindezt azért, hogy minden pénzét visszaszerezve, bosszantó családjától távol végezhesse kutatásait. Persze kiderülne az is, hogy szenilitása csak tettetett volt, a valóságban maximálisan fókuszált az idős tudós. Záróképként tengerparti kutatóállomásán hetyegne új szőke asszisztensével...

Ich bin Dibi: http://www.imdb.com/title/tt0025878/

"Nem az az igazán ügyes aki száz csatában győz, hanem az, aki harc nélkül vesz erőt az ellenségen."
/Szun Ce - A háború művészete/

Infók: Származás: Japán; Kiadás éve: 1958; Eredeti japán cím: Kakushi-toride no san-akunin; Angol cím: The hidden fortress; Rendező: Akira Kurosawa; Főszereplő: Toshiro Mifune

Összefoglaló: Kuroszava, klánháborús, szamurájos, álruhás hercegnős, szegény ember és a kincs szálra épülő eposza, főszerepben a nagyszerű Toshiro Mifunével.

Miért érdemes: 

1. A "Szegény ember és a kincs" szál: A történet egyik fő szála két japán parasztra épül, akik egyik zűrös szituációból a másikba kerülnek egy klánháború miatt, miközben a maguk módján próbálják a legjobbat kihozni a helyzetből. Az ő nézőpontjuk az átlagember, tehát a MI helyzetünket tükrözi. Ne áltassuk magunkat, ha a szamuráj-kori japánban éltünk volna jó eséllyel mi is hasonló szituációban lettünk volna. Az uralkodó osztály akkor is egy szűk, agresszív politikai elit volt mint most, csak akkor nem miniszterelnöknek és minisztereknek, hanem Shogunnak és Daimjóknak hívták őket. Akkor is kapcsolatok (főleg vérségi) által lehetett bekerülni ebbe a körbe, az átlag számára (jelenkorhoz hasonlóan) nem volt elérhető és nem is feltétlenül volt cél az elérése. A szamurájok kasztja ez alatt helyezkedett el, de ez is egy viszonylag szűk kör volt. Ők uruk kénye kedve szerint éltek-haltak, bár tény, hogy anyagi helyzetük és megbecsültségük jóval magasabb volt mint egy közemberé. Alattuk az átlagember, aki akkoriban jellemzően paraszt volt és aki bár ki volt szolgáltatva a felette álló rétegeknek, ha ügyesen élt, elkúszhatott a nagyurak radarja alatt. Ezt próbálja véghezvinni a film két tényleges főszereplője is, Tahei és Matashichi, akik a kötelező besorozásból, majd a fogság miatti kényszermunkából menekülve meglátják a fényt az alagút végén a rejtett arany formájában. Normális élethez való móhó vágyukat használja ki az álruhás hercegnő és tábornoka páros, akik - ahogy uraik korábban is - játszanak a két közemberrel.
Persze a parasztok esendők, többször elárulják régi-új uraikat, de külön-külön egyik fél sem jutna előbbre. A legjobb ebben a szálban az, hogy bármilyen kapzsi, esendő is a két szerencsétlen végig együtt tudunk érezni velük, mert igazából még árulásukban is ők az áldozatok. A szimpátia onnan is jöhet, hogy jelenlétük mindig finom humorral van megtámogatva.

2. Kurosawa és Mifune páros: A nyugati világban talán legismertebb japán rendező-színész páros. Kurosawa több filmjét ihlették nyugati történetek, illetve több nyugati filmet ihlettek Kurosawa alkotások. Az egyik ilyen a Star Wars sorozat első filmje, mely néhány szálának eredete A rejtett erőd története. Lucas állítólag annyira tisztelte a japán színész-rendező párost, hogy eleinte Mifunét szerette volna Obi-van Kenobi szerepére.
Mifune számomra a tökéletes szamuráj karakter: okos, céltudatos, uraihoz a végsőkig hűséges tökéletes harcos, de közben mogorva, durva hangú és kellően agresszív. Többször azt a kritikát hozták fel Mifune ábrázolásával, hogy karakterei nem elég kifinomultak egy szamurájhoz, de nem gondolnám, hogy abban a korban egy hivatásos katona főleg finom arcát mutatta volna.
Kuroszawa első szélesvásznú rendezésében nem fukarkodott a látvánnyal. A lovas harci jelentek és tájképek gyönyörűek, a tűzfesztivál pedig még fekete-fehérben is hipnotizáló erővel bír. 

3. Szamuráj párbaj lándzsával: Ritkaság. A legtöbb szamuráj párbaj katanával történik, ritkábban lóhátról katanával, de egy gyalogos lándzsa párbaj japán módra kimondottan felemelő és izgalmas látvány. Ehhez tényleg nem kell több komment - meg kell nézni...

4. A tűzfesztivál: a hagyományos japán tűzfesztivál bemutatásához nincs szükség színes képekre, fekete-fehérben is megdöbbentő hangulata van. Ami nagyon megragadott ebből a jelentből a dal, amit a résztvevők hipnotikusan kántálnak alatta, ami valahogy így szólna magyarul:

"Az ember élete a tűzzel együtt ég,
Míg a féreg élete a tűz által ég el.
Tűnődj el és látni fogod,
A világ sötét, és tovaúszik mint egy álom."

Ugyanezt a verset adja elő később a hercegnő, sokkal szomorúbb hangulatban. (A fenti saját fordítás. Ha valakinek megvan az eredeti fordítás, szívesen elolvasnám. Én nem találtam sehol.)

Pár negatívum:

Bár nagyon jó film, engem kevésbé kötött le, mint Kurosawa többi híresebb alkotása: a Ran, a Yojimbo a Shichinin no samurai vagy a Kumonosu-jô. Talán nem annyira feszes a történet, túl sok idő megy el a két paraszt bénázására és a végén kicsit hasonló érzés fogott el, mit amikor a Trónok harca sorozatból Ayra fejezeteit olvastam: megint menekül, megint elkapják, megint megszökik, megint menekül, megint nehézség és így tovább a beláthatatlan messzeségig...

Összefoglalás: Bár lehetne feszesebb, alapvetően nagyon jó film. Aki szereti a szamuráj kort, Kuraosawát vagy szimplán a látványos fekete-fehér filmeket annak mindenképpen ajánlott darab, de csak miután látta Kurosawa fent felsorolt filmjeit. (8/10)

Hogy végződhetett volna (Spoiler!): Nagyon adná magát egy olyan vég, ahol a ellenséges vonalakon átcsúszni próbáló hőseinket elkapják és kivégzik, főleg annál a jelenetnél, amikor körbe vannak kerítve egy tisztáson és menekülésük teljesen valószínűtlen.
Ehelyett én most inkább azzal a gondolattal játszottam el, hogy mi lenne ha az egyik parasztra rájött volna a megvilágosodás pillanata és a tűzfesztivál előtt valahogy kicserélte volna az aranyat tartalmazó tűzifák egy részét rendes tűzifára, amiért később visszajöve jólétben élhettek volna életük hátralévő részében. Végül is nem derül ki, lehet hogy tényleg rejtettek el az aranyból, bár ebben talán egyedül a kapzsiságuk akadályozta volna őket. Valamiért csak a teljes - 150 kilót nyomó - aranyhegyben tudtak gondolkozni, annak egy kisebb (de számukra persze bőven elég) részében nem... 

IMDb elérhetőség:  http://www.imdb.com/title/tt0051808/